DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én eredetileg Babák képviselő úrnak szerettem volna reagálni, és fogok is, csak itt azért néhány reakciót engedjenek meg. Az egyik, hogy nyilván annak a pártnak lehet a számláján kotorászni, amelyik ezt nyilvánossá teszi. Én nagyon remélem, hogy előbb-utóbb a Jobbiknak és másoknak a Facebook oldalán is elérhető lesz (Közbeszólás: Miért a Facebookon?) - azt idézte Volner képviselő úr -, elérhető lesz, hogy honnan, kiktől kapnak támogatásokat. Úgy látszik, mégsem kaptunk annyi támogatást, hogyha a tartozásaink ilyen számosak. De a másik, annak is nagyon örülök, hogy végre elhangzott a Szocialista Párt részéről, hogy a válságot sikerült felszámolni. Akkor, gondolom, itt újult erővel vethetjük bele magunkat a törvényhozási munkába.

Viszont, ami a törvényjavaslat érdemét illeti, kedves Babák képviselő úr, azért demagógia és populizmus az, amit folytatnak, és az LMP azért szavazott eddig például ellene a parlamenti létszámcsökkentésnek az alkotmányban való rögzítése ellen vagy a kisebbségi önkormányzati képviselő-testületek létszámának a csökkentése ellen, mert ön és önök pontosan tudják azt, hogy a költségvetési hiány tekintetében ezek az összegek elenyészőek. Ezzel önök a gazdasági válság - ami a szocialisták szerint már nem áll fenn -, a gazdasági válság felszámolása érdekében ezzel önök nem tettek semmit. És azért színtiszta populizmus az, amit ön itt elmondott, és az, amit önök ezek a szimbolikus törvényekkel itt hirdetnek, mert pontosan tisztában vannak önök is azzal - ezt elmondták a politikai nyilatkozat vitájánál, elmondták a kormányprogram vitájában is -, hogy az emberek bizalma a különböző politikai intézményekben milyen szinten csökkent le az elmúlt nyolc vagy éppen az elmúlt húsz évben.

Egy közbevető megjegyzésem azért lenne az elmúlt nyolc évvel kapcsolatban, miután bármilyen témáról van szó, önöknek minduntalan ugyanaz jut az eszükbe, hogy az elmúlt nyolc évnek kik a felelősei, amiben egyfelől persze igazuk van, csak azért szeretném azt megjegyezni, hogy az elmúlt nyolc év felelőseit ha kutatjuk, az első számú felelősei önök, akik méltóztattak elveszíteni egy választást 2006-ban, illetve ezt megelőzően 2002-ben. (Közbeszólások.) Mert hogy miért került sor erre a nyolc évre, talán egy kicsit a saját házuk táján is illenék söprögetni. De, kedves Babák képviselő úr, pontosan tisztában van ön azzal, hogy ma nagyon olcsón lehet népszerűségi pontokat szerezni azzal, hogyha a politikai intézmények ellen agitálunk. Hogyha azt mondjuk, hogy kevesebb politikus kell, kevesebbet kell költeni a pártokra, a demokráciára, ezzel nagyon könnyen nemcsak Békés megyében, szerte az országban lehet jó pontokat szerezni.

(12.50)

Ugyanakkor ez önöktől felelőtlenség. Itt előttem már volt ellenzéki képviselő, aki elmondta, hogy önök a kétharmados többség birtokában bátran megtehetnék azt, hogy bevállalják az emberek előtt, hogy igenis, a demokrácia pénzbe kerül, és a gazdasági válságot nem ilyen apró fillérekkel kell megoldani, hogy a pártok támogatásából 15 százalékot lecsippentenek, hogy egy kisebbségi önkormányzati képviselő-testületet 7-ről 5-re csökkentenek. Ez színtiszta demagógia és uszítás a különböző, többpárti parlamentáris intézmények ellen. Ez a helyzet.

A másik: az meg aztán tényleg a demagógia csimborasszója, amikor ön itt azt állítja, hogy ez a 15 százalék, amit lecsípnek a pártok támogatásából, ez majd az árvízkárosultakon segíteni fog. Pontosan tudja, szerintem ön is, régebb óta ül itt, mint én, pontosan tudja azt, hogy egy költségvetés hogy működik és hogy nem. Ha most a parlament megszavazza ezt a törvényjavaslatot, attól még ez a pénz nem fog egyenesen az árvízkárosultakhoz vándorolni. Pontosan tudja ezt. Szerintem, hogy kölcsönvegyem Novák képviselőtársam szavajárását, na, ez a parasztvakítás. Nem kellene az embereket becsapni, ettől még nem lesz az árvízkárosultaknak egy forinttal sem több, hogy most itt ezt a törvényjavaslatot önök elfogadják.

A másik: az előterjesztés módja. Természetesen Hargitai képviselő úrnak abban hajlandó vagyok igazat adni, hogy konkrétan akkor, amikor a pártok költségvetési támogatásáról van szó, valóban lehet, hogy elegánsabb, hogy nem a minisztériumtól jön be egy törvényjavaslat, hanem önálló képviselői indítványként. A probléma az szerintem az összes ellenzéki képviselő részéről, hogy rendre úgy jönnek be most már a költségvetést is közvetve vagy közvetlenül érintő törvényjavaslatok, hogy hiába van hivatalban a kormány, egyetlen kormányzati előterjesztést nem láttunk.

Ennek egyrészt az a hozadéka, hogy nem folytatják le azokat a szükséges társadalmi nézetegyeztetéseket, amit egyébként a még hatályban lévő jogalkotási törvény előír, másrészt pedig felelőtlen módon úgy tesznek ide le törvényjavaslatokat, hogy a költségvetési háttérszámítások, a költségvetési hatások, hatástanulmányok nincsenek idetéve a képviselők elé.

Így nem lehet kormányozni, hogy önök három hete ugyan a kormányrúdnál vannak, egyetlen kormányzati előterjesztés nem jön. Úgy látszik, az önök olvasatában a forradalom azt jelenti, hogy a kormányzati funkciókat is a képviselők veszik át. Ez egy eléggé sajátos alkotmányértelmezés.

Összességében pedig azt gondolom, illetve ezt próbáltuk már az imént is elmondani, hogy akár a pártok finanszírozásáról van szó, akár a költségvetés rendbetételéről, rendszerszinten kellene gondolkodni, tehát aligha üdvözölhető jó szívvel egy olyan törvényjavaslat, ami egy apró szeletet vesz elő akár a költségvetés összvolumenéhez képest, akár ha arról beszélünk, hogy hogyan lehetne a korrupciós csatornákat elzárni, hogyan lehetne tiszta közéletet teremteni. Akkor nem egy ilyen aprósággal kellene kezdeni, hanem például nagyon kíváncsian várjuk azt, hogy a fideszes képviselők mikor jönnek elő olyan rendszerszintű törvénymódosításokkal vagy leginkább a kormány mikor jön elő olyan javaslatokkal, ami valóban nem pusztán az elszámoltatásról és az elmúlt nyolc év számonkéréséről szól, hanem garanciát ad arra, hogy mondjuk, a következő négy évben nem fognak felelőtlenül elfolyni közpénzek.

Ezek a javaslatok egyelőre váratnak magukra. Az, amit önök itt művelnek, akár a képviselő-testületi létszámcsökkentéssel, akár a pártok támogatásának a 15 százalékos csökkentésével, ez valóban parasztvakítás, nem megoldás sem a költségvetés gondjaira, sem a pártfinanszírozás rendezetlenségére.

Én nagyon kérem önöket, hogy az ilyen látszattevékenységek helyett valóban fogjanak hozzá részben a nem létező gazdasági válság kezeléséhez... - (Közbeszólásra:) hát, azt mondták, hogy nincsen már gazdasági válság -, illetve fogjanak hozzá (Babák Mihály: Hazudtak. Most is.) a korrupciós csatornák elzárásához. Nyilván a hatékony az lenne, ha a független intézményeket békén hagynák, és például nem a saját képviselőiket ültetnék, mondjuk, egy olyan intézmény élére, mint az Állami Számvevőszék, aminek az egyik elsőrendű feladata, hogy a pártok gazdálkodását ellenőrizze.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu