ÉKES ILONA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A mi bizottságunk is megtárgyalta a törvénymódosítást, és nagy többséggel támogatta, elfogadta, azzal a kitétellel, hogy a későbbiekben még át kell nézni, és többféle módosításra szükség lenne, ugyanis ez a törvény is egy átgondolatlan, összecsapott törvény volt, a civil szervezetek jó része sem értett egyet ezzel a törvényi kitétellel, nem tisztázta azt, hogy kik az esélyegyenlőségi szakértők, hogy lehet erre a listára felkerülni, tehát egy csomó bizonytalanság van, amit a későbbiekben muszáj lesz majd átnéznünk. A törvényjavaslatot támogatta az emberi jogi bizottság.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés