ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Talán Ivády Gábor képviselőtársam mondta ki az igazat: halmozottan hátrányos intézmények, halmozottan hátrányos térségek, halmozottan hátrányos települések, és egészen biztos, hogy ez a törvényi módosítás esélyt és lehetőséget ad arra, hogy a társulási besorolási mérőszámok kérdését is át kell alakítani. Mert át kell majd alakítani, és ez az új kormánynak lesz a feladata, hogy valóban az ilyen szempontok, amiket ön is elmondott, hogy a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű intézmények is más kategóriával és más besorolással bírjanak.

Ha végignézi az elmúlt időszak pályázatait, higgye el nekem, hogy nem azok az intézmények kapták meg elsődlegesen az uniós forrásokat, támogatásokat, amelyek halmozottan hátrányos besorolással bírtak, hanem ott, ahol a lobbiérdek sokkal erősebb volt, és talán annak alapján születtek meg a döntések. Én bízom benne, hogy ezzel esélyt adunk arra, hogy valóban egy olyan esélyegyenlőségi törvény tudjon kialakulni, és majdan később valóban a besorolási mérőszámokat is majd úgy kell alakítani, hogy a halmozottan hátrányosak kerülhessenek kiemelt szempontok alapján is elbírálásra.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu