NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, mélyen tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A most módosítandó előterjesztés és maga a módosító javaslat is egy-egy olyan komoly szakmai hibával rendelkezik, ami, azt gondolom, ékes bizonyítéka annak, hogy a kormányoldal nem tudja tartani az általa diktált iramot, amit oly cinikusan szoktak hozzánk vágni, amikor nem kapjuk meg időben az előterjesztéseket, és sokszor csak néhány óránk van akár egy alkotmánymódosításra való felkészülésre is, amit ez a javaslat is kifejez, amit ez a most tárgyalt módosító javaslat is módosítana.

Hiszen miről is van szó? A Házszabály 97. § (2) bekezdése szerint a javaslat várható gazdasági és társadalmi következményeit meg kellene becsülni, konkrét, számszerűsített hatásait be kellene mutatni. Erre nem történt az indokolásban egyetlen sorbeli utalás sem, sőt hogy mennyire nem történt, azt utólag itt az általános vita folyamán is, a bizottságban is el kellett ismerniük, hiszen azért vonják most vissza gyakorlatilag az előterjesztésnek a vidéki színházakra vonatkozó javaslatát, mert kiderült, hogy az a konkrét, precíz, kidolgozottnak tűnő javaslat egyetlen vidéki színházat sem érint.

Szép dolog az, hogy támogatjuk a vidéket, és el lehet veszni a számok között, hogy mennyivel támogatjuk, csak aztán, amikor van egy kis idő, hogy megpihenjünk, és megnézzük a törvénymódosítás hatását, akkor kiderül - sajnos a benyújtás után -, hogy ez nem érint egyetlenegy magyar vidéki színházat sem. A bizottsági ülés során elmondtam, sajnos nem került meghallgatásra, hogy inkább abba az irányba kellene most elmozdulnunk a módosító javaslatokkal, hogy akkor változtassunk azon a bizonyos 80 kilométeres határon esetleg, ne pedig abba az irányba, hogy visszavonjuk az egészet, és szóljon az egész javaslat most már arról, amiről elvileg itt nem szólhatna vita - de valóban Hiller István elvitte a vitát egy kicsit az általános vita irányába -, hogy miből lesz a kisebbségi színházaknak többlettámogatásuk.

(Földesi Gyula és Göndör István elfoglalja a
jegyzői széket.)

A módosító javaslat is, ahogy mondtam, szenved egy hibában, hiszen az indokolása, azt gondolom, legalább annyira pökhendi és semmitmondó, mint amennyire megszoktuk eddig, vagy talán még annál is jobban, hiszen az szerepel indokolásként, ami elvileg kötelező a Házszabály szerint, hogy lásd a kulturális és sajtóbizottság 2010. június 14-i ülésén elhangzottakat. Ez emlékeim szerint egy többórás ülés volt, ott elég sok minden elhangzott, tehát azt gondolom, hogy ez azért nem egy színvonalas indokolás semmi esetre sem, különösen annak fényében, hogy a parlament honlapján elérhető nyilvános jegyzőkönyvek között még nem szerepel fönn ez a június 14-i jegyzőkönyv.

Összességében tehát mind az előterjesztésben, mind a módosító javaslatnak főleg az indokolásában szerepel egy-egy komoly hiba, ami rávilágított a fogyatékosságokra, de ha már Hiller István megkérdezte, hogy mennyit jelent - mert azért jogos az, hogy könnyű ígérgetni, és mindig arról beszélni csak kormányoldalnak, hogy többet adunk -, azért valóban, ha már ma költségvetést is tárgyaltunk, illene megmondani azt, hogy honnan veszünk el. Ezt ma nem volt hajlandó többszöri felszólítás után a bizottság elnöke sem elmondani.

Hadd mondjam el, honnan lesz a kisebbségi színházakra többlettámogatás: onnan, hogy elvonjuk a többségtől, a többitől. Ezt mondjuk ki, hogy a többinek fog kevesebb jutni. Ne úgy szóljanak mindig a hírcímek, hogy többet kap a kisebbség, hanem szóljon úgy, hogy kevesebbet kap egy átlagos falusi kis színház esetleg, mindez azonban valóban inkább az általános vitához tartozott, úgyhogy nem kívánok ezen túlterjeszkedni, ezért meg is köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu