SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Két megjegyzésre szeretnék reagálni.
Józsa úr megjegyzését a legjobb indulattal sem tudom tényszerűnek minősíteni, ugyanis csak a parlamenti képviselők kedvéért: a Versenytanács elnökének mandátuma lejár most ősszel, tehát szó sincs arról, hogy itt bármiféle felmentés vagy lefejezés lenne. Egy 12 évet felölelő, két ciklust betöltött elnöknek a mandátuma jár le, és ehhez van egy hozzáigazított javaslat. Egyébként csak annyit, hogy Nagy Zoltán, a jelenlegi elnök a bizottsági ülésen elfogadhatónak tartotta az alelnöki és az elnöki rendszer ilyen irányú átalakítását, tehát szó sincs diktátumról.
Egyébként valóban, ahogy az LMP felszólalója, Schiffer úr mondta, van befogadott ellenzéki módosító indítvány mind az MSZP, mind az LMP részéről. Biztatom egyébként, hogy további kapcsolódó módosítókat nyújtsunk be; úgy tudom, hogy már került benyújtásra ilyen. Azt gondolom, hogy ha van jobbító szándék, ezt az előterjesztők nevében támogatni tudom, és a Ház előtt a végszavazásnál tudjuk korrigálni a jogszabályt.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés