SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálom gyorsan összefoglalni ennek a nem túl hosszú, kétparagrafusos törvénymódosításnak a lényegét.

Hadd kezdjem azzal, hogy talán jól látszik, hogy az elmúlt időszakban a parlament alapvetően két típusú törvényjavaslatot tárgyalt. Az egyik egy koncepcionális elképzelésen alapuló, egy új társadalmi működést feltételező törvényjavaslat, illetve a másik, az előző időszakból itt maradt, mondhatnám azt is, hogy aknák hatástalanítása, és egy ilyen előző kormány által elfogadott javaslatnak a nagyon sürgős hatástalanítását kell ezzel a törvényjavaslattal megtennünk.

Egy évvel ezelőtt, 2009-ben az adózás rendjéről szóló törvény módosításakor egy paragrafust illesztettek a törvénybe, amely arról rendelkezett, hogy a közbeszerzési fővállalkozónak, ha 200 ezer forintnál nagyobb összeggel tartozik az alvállalkozója, akkor azt csak akkor fizetheti ki a fővállalkozó az alvállalkozónak, ha a cég 30 napnál nem régebbi nemleges adóigazolást tud bemutatni, vagy pedig szerepel az APEH köztartozásmentes adózói listáján.

A javaslat egy normálisan működő gazdaság és egy normálisan működő állam keretében még értelmezhető és jó javaslat is lenne. Csak sajnos a magyar valóság egy évvel ezelőtt sem olyan volt, hogy ez a törvényjavaslat találkozott volna a valós élet igényeivel és kihívásaival. Ezt már akkor - egyébként többek között ellenzéki javaslatra - az akkori kormánypárt is érezte, hogy egy olyan javaslatot kíván beemelni a törvények sorába, amelynek alkalmazása nagyon megnehezítené a hazai kis- és középvállalkozók tízezreinek életét.

(10.00)

Azért merjük azt mondani, hogy megnehezítené, ugyanis a mindennapi életben az a gyakorlat, hogy egyrészt ez a nullás adóigazolás akár egy-két ezer forintos adótartozás esetén sem kapható meg, illetve az APEH nyilvántartási rendszere is olyan sajnos, hogy ha valaki fölkerül a belső listára a tekintetben, hogy nem adható ki neki adóigazolás, hiába egyenlíti ki egyébként az adótartozását, jó néhány nap eltelik addig, amíg ezt az igazolást ő megkaphatja.

Elképzelhető ezek alapján, hogy milyen hátrányt jelenthet sok tízezer vállalkozónak az, főleg ebben a likviditási körbetartozásoktól terhelt időszakban, hogy ha ő egy komolyabb számláját a fővállalkozójától azért nem kapja meg, mert az APEH rendszerében vagy néhány ezer forintos tartozása van, vagy azért, mert például pár nappal később veszik le erről a listáról.

Sajnálatosan a gazdasági válság pontosan igazolja, hogy a vállalkozások jelentős részének vagy önhibából, vagy egyébként is, de az APEH-nál jelentkezik időről időre adótartozása. Az akkori törvényhozók ezt látva ezt a paragrafust nem léptették hatályba a jogszabály többi paragrafusával együtt, hanem ez év július 1-jei határidőt szabtak meg. Nos, azóta az élet sajnos a gazdasági válság tekintetében sokat nem változott, tehát ugyanúgy nem időszerű ennek a javaslatnak az életbe léptetése.

Annyi igaz, hogy ezt a javaslatot elegánsabb lett volna egy nagyobb adókoncepció keretében tárgyalni, de sajnálatos módon a parlament nem fog tudni komoly adótörvényeket tárgyalni vagy elfogadni jobban mondva a július 1-jei időpontig, és ezért volt szükség arra, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtsuk a tekintetben, hogy ez a szabály december 31-éig tolódjon ki.

Az előzetes kérdéseket megelőzve azért döntöttünk amellett, hogy nem a paragrafus kivételét javasoljuk a törvényből, hanem csak a hatályba léptetésnek az eltolását, ugyanis a tervek szerint a kormányzat egy átfogó adókoncepció keretében ezt a problémát is kezelni fogja. De ez sajnos nem elegendő ahhoz, hogy ne hozzunk több ezer vállalkozást nehéz helyzetbe július 2-ával, ha ezt a törvényt az eredeti formában július 1-jével életbe léptetnénk.

Tehát én kérném a parlamentet - és azt gondolom, hogy ebben talán az ellenzéki pártok támogatását is bírhatjuk -, hogy ezt a törvényjavaslatot mindenképpen minél sürgősebben fogadjuk el, és ne nehezítsük tovább az elmúlt időszak örökségeként a hazai vállalkozások helyzetét.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok és az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu