VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nyikos úr hozzászólására szeretnék reagálni, és azokat a hangokat megerősíteni, hogy a költségvetési tudatosságra nagyobb igény volna itt a parlamenti munka során, és az indoklásokban jobban ki kellene fejteni, hogy az egyes tételek milyen okokra vezethetőek vissza.
Egyébként magával a szimbolikus üzenettel egyetértünk, tehát hogy az állam magán kezdje a spórolást, viszont ezt a konkrét törvényjavaslatot kicsit pótcselekvésnek tartjuk. Azért tartjuk pótcselekvésnek, mert megelőzné egy olyan feltétel, ami eddig még nem teljesült, konkrétan, hogy tegyük tisztába a pártok finanszírozását. Az LMP a saját kampányában folyamatosan ezt hangoztatta, és már Karácsony Gergely törvényjavaslatát, úgy tűnik, napirendre is vette a tisztelt Ház, ezért nagyon köszönjük az összes frakció támogatását. Viszont egy ok-okozati megfelelésre szükség volna akkor, hogy először tisztába tegyük a pártfinanszírozást, és utána tudjuk eldönteni, hogy a pártok támogatásának csökkentése hatásos lesz vagy nem lesz hatásos.
Ezért arra kérném a tisztelt Házat, hogy amennyiben valóban komolyan gondolják a pártok átlátható működését, és hogy csökkentsük a pártok támogatását és ezáltal a korrupciós költségeket is, akkor a pártfinanszírozási törvény során is ugyanezzel a vehemenciával támogassák az átláthatóságot szolgáló törekvéseinket.
Köszönöm a szót. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés