BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ebben a kissé elfajuló vitában én is - mint új képviselő - hozzászóljak.
Kicsit a múltból kezdeném. Akkor, amikor az előző két ciklusban törvénytelenségek sora történt, és például megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének akkori elnökét, amikor paródiát csináltak az alkotmánybírák választásából, és szinte működésképtelenné vált az Alkotmánybíróság, és hasonló esetek történtek olyan intézmények vezetői, intézmények működése esetében, amelyek kormánytól független intézmények kellenek hogy legyenek, akkor az ember újságolvasó, politikát figyelemmel kísérő emberként azt mondta: igen, Magyarországon a demokrácia megcsúfolása, felrúgása folyik, és olyan kormányzati ciklusban élünk, ami rémálom az új Magyar Köztársaság szempontjából, és szeretnénk, ha ez a szörnyűség minél hamarabb véget érne.
(20.50)
Ennek a kormányzati magatartásnak, ennek a nyolc évnek volt eredménye az a választási eredmény, amelynek köszönhetően önöknek kétharmados többségük van, de ennek a ciklusnak az eredménye az a tény is, hogy a magyarországi pártszerkezet átalakult, és olyan rendszerváltó pártok tűntek el, mint a Magyar Demokrata Fórum vagy a Szabad Demokraták Szövetsége, akiket volt szerencsénk már nem köszönteni ebben a Házban, és ennek nagyon örülünk. Ennek köszönhető az is, hogy az MSZP megfogyatkozott, szárnyaszegett padsorokban ül itt.
Viszont kéretik figyelembe venni, hogy a pártszerkezet átalakulása új pártokat is az Országgyűlésbe juttatott - és ezalatt mind a Jobbikot, mind az LMP-t értem -, akik nyilvánvalóan sok kérdésben nem értenek egyet, és a politikai paletta két oldalán helyezkednek el. Ugyanakkor egyvalamiben biztos, hogy egyetértenek: hogy az a fajta mutyimagatartás, az a fajta, hazugságokon alapuló parlamenti politizálás, ami a korábbi években jellemző volt, tovább nem tartható. Ebben mi önökkel egyetértünk.
Ugyanakkor messzemenőleg kifogásoljuk azt az eljárási gyakorlatot, hogy úgy néz ki, hogy az új alkotmány megalkotásának folyamata, a kormánytól független intézmények vezetőinek kiválasztási folyamata egyfajta nem alkotmányozó nemzetgyűlés, hanem egyfajta alkotmányozó pártgyűlés formáját fogja ölteni itt ebben a Házban. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Magam is döbbenettel tapasztalom azt a sietséget, ahogy a régi alkotmányt önök átírják annak érdekében, hogy az új alkotmányt majd már egy olyan struktúrában lehessen kialakítani, ahol végül is ellensúlyok nem léteznek. Úgy gondoljuk, hogy egy új alkotmány ennél komolyabb dolog, és nem kívánok itt a 80 százalék létére vagy nemlétére hivatkozni, hanem azt szeretném kérni önöktől, hogy fontolják meg, hogy ahhoz, hogy ez az új alkotmány, ahhoz, hogy a kormánytól független intézmények vezetőinek kiválasztása valóban a meghatározó többség akaratát tükrözze, nem kellene-e mégis az ellenzék pártjainak véleményét figyelembe venni. Ha már önök a múltbéli tapasztalataik alapján egy bizonyos frakció álláspontját nem kívánják figyelembe venni, ezt megértjük; ugyanakkor az új pártok véleménye legalább konszenzusos alapon figyelembe veendő kellene hogy legyen. Ezzel valóban lehetne alkotmányozó többséget teremteni.
Épp ezért szerintem felesleges arról vitázni, hogy élő-e vagy nem élő a 80 százalékos szabály, hanem inkább annak a politikai hozadékát kellene mérlegelni, hogy egy ilyen megközelítésben mind a kormánytöbbség, mind az ellenzék milyen módon tud a közvélemény előtt megjelenni, milyen elfogadottsága lesz ezen intézmények vezetőinek, és milyen elfogadottsága lesz az új alkotmány megalkotási folyamatának.
Nagyon szomorú vagyok, hogy az eddigi gyakorlat nem ezt mutatja. Úgy vélem, hogy az ellenzék új pártjai alkalmasak lennének egy ilyen konszenzusos tárgyalási folyamat lefolytatására és elvégzésére. Nagyon sajnáljuk, hogy ez az önök gondolkodásmódjában nincs jelen.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés