DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Kőszeg nemcsak olyan város, amit mindenki ismer, hanem olyan is, amit mindenki szeret: szereti az ékszerdoboz jellege miatt, a tiszta levegője miatt, a becsületkasszája miatt, és szereti Jurisics Miklós miatt, és szereti Ottlik Géza miatt; ahogyan a képviselő úr is szereti, nyilván nem véletlen, hogy ebben a parlamenti ciklusban most már másodszor kért szót, mindig ugyanarról a témáról, Ottlik Géza iskolájáról vagy a beszédjavító iskoláról, hiszen ugyanarról van szó.

Nem tudom megállni, hogy az Ottlik nevével összekapcsolt iskola kapcsán, iskola okán néhány szót ne mondjak itt. Az Iskola a határon bizony sok szempontból határvonalat jelent. Határvonalat jelent az irodalomtörténetünkben az elbeszéléstechnikai újításaival, a felcserélt idősíkjaival. Határvonalat jelent az erkölcsi értékrendben azon fiatalemberek számára, akik kisgyerekként, még tétova, talán sírós kisfiúként bekerülnek egy intézménybe, és onnan érett, edzett, erkölcsükben, testben, lélekben, tudásban megedzett férfiként távoznak. Földrajzilag is határvonalat jelent, hiszen Kőszeg város ott van a nyugati határon, de határvonalat jelent az időben is, egy-egy iskola életében is, hiszen az iskola nemcsak volt, nemcsak egy emlék, hanem egy olyan állandó valóság, amely örökké velünk él az alma materben. Nos, erről van szó, és ezért aggódik a képviselő úr a felszólalásában.

Voltaképpen két veszély fenyegeti most Ottlik Géza valamikori iskoláját, a beszédjavító intézetet; a 2006-ban vagy még korábban megkezdődött pénzkivonás, amely mára olyan méreteket öltött, mint hallottuk, hogy gyakorlatilag alig tud működni az iskola. Magam is interpelláltam ebben a témában három évvel ezelőtt, eredménytelenül. 190 millió forint kivonás egy iskola költségvetéséből az fojtogató, az éppen hogy majdnem az éhhalált jelenti.

A képviselő úr is tudja, ahogyan a tisztelt Országgyűlés is, hogy az elmúlt években elvett, kivont, eltüntetett százmillió forintokat egy olyan kormány, amelynek holnap lesz egy hónapja, hogy letette az esküt és hivatalba lépett, nem várható el, hogy egyik napról a másikra orvosolja, annál is inkább, mert a legnagyobb baj éppen az, hogy az elmúlt nyolc évben olyan végtelenül kiürült a kassza, hogy gyakorlatilag nagyon nehéz bárhonnan pénzt előkeríteni.

A másik probléma, amit a képviselő úr jelzett, az a bizonyos januári oktatási miniszteri rendelet, amely tovább folytatja az ellehetetlenítést. Nos, itt is érdekes jelenséggel találjuk magunkat szemben. Ezt a rendeletet a szakma meglehetősen nagy egyetértésben hozta meg, tehát mondhatnám azt, hogy rendjén van, nincs ok a panaszra. Igen ám, csak itt is az történt, mint sok minden egyébbel az elmúlt nyolc évben, hogy megalkottak önök olyan rendeleteket, jogszabályokat, amelyek szakmailag védhetőek ugyan, de elfelejtették hozzárendelni a szükséges összegeket. Sok ilyen példa volt az elmúlt nyolc évben, ez is ilyen. Azóta is úgy működnek országszerte a szakértői rehabilitációs bizottságok, hogy nincs meg az elegendő létszámuk, és mintha senki nem törődne azzal, hogy azokat a feladatokat, amelyeket el kell látniuk, képesek-e ellátni olyan csekély személyzettel és olyan legyengített infrastruktúrával. Ez is olyan hiba, vétek, amelyet az elmúlt években követtek el, és amelynek az orvoslása - jól mondta a képviselő úr - ránk vár. Bár meg tudnánk tenni egyik napról a másikra!

Mégis, mi az, amit ígérni tudok? Egyrészt azt, hogy ezt a januári rendeletet felülvizsgáljuk, talán nem is azzal a szemmel, hogy szakmailag hibás, hanem hogy megvannak-e a feltételek a rendeletben foglaltak végrehajtására. Magam nem támogatok egyetlen olyan jogszabályt sem, amely, legyen bármilyen szakmailag erős lábakon álló, de nincs meg hozzá a pénzügyi fedezet - ez képmutatás, ez önámítás. Ilyen szempontból tehát felül kell vizsgálni.

Azt is megnézzük, lehet-e a rehabilitációs bizottságok feladatkörét csökkenteni, és megnézzük azt is, hogy közoktatási megállapodással vagy más módon meg tudjuk-e erősíteni az intézetet. Mert a kérdésére, képviselő úr, hogy megmenthető-e ez az unikum, ez az egyedülálló beszédjavító, a válasz az, hogy igen, mindent megteszünk ennek érdekében. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu