KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban jutott tudomásomra a következő történet: 2008. szeptember 23-án este a debreceni javító-nevelő intézetben, ahol az akkori kormány Szociális és Családügyi Minisztériuma látta el az irányítási és felügyeleti jogokat, kilenc fogva tartott szökést kísérelt meg. Az ügyeletes felügyelőt a nevelőiben megtámadták, csuklyával letakarták a fejét, ketten egy ruhadarabbal fojtogatták, ketten egy többkilós kupa márványtalpával és más súlyos tárgyakkal többször fejbe verték. Az áldozat az életéért könyörgött. A tettesek szándékát egyértelműsíti, hogy a szökésben részt vevők, akik nem bántalmazták tettleg nevelőjüket, úgy biztatták aktívabb társaikat, hogy "üssétek, öljétek meg". Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Az elkövetők barbár munkáját jól jellemzi, hogy még a plafon is vérfoltos volt. Az áldozatot kórházba szállították, fizikai sérülései az idővel begyógyultak, de akkora trauma érte őt, hogy a mai napig pszichiátriai kezelésre szorul. Az elkövetők mindannyian cigány származásúak, korábban kiváló kapcsolatban álltak a megtámadottal. A rendőrségi eljárás elindult, már bírósági szakaszban van az ügy.

A legfelháborítóbb az eset kapcsán, hogy a külvilág felé semmilyen információ nem jutott el, teljes elhallgatás követte a megtörtént eseményeket, a helyi média se számolt be még egy sorban sem a történtekről, holott jól tudjuk, ha egy rab megpróbál elszökni, mondjuk, Tökölről, országos hír lesz belőle. Ebben az esetben mind a média, mind a rendőrség, mind az intézet néma maradt, a minisztériumról nem is beszélve.

Több kérdés merül fel az emberben. Kinek állt érdekében ezt a súlyos bűncselekményt elhallgatni? Ki a felelős azért, hogy egy ember életveszélybe került? Ki döntött arról, hogy a médiában egy hang se jelenjen meg az esetről, és milyen eszközökkel tudta ezt elérni? Debrecen város vezető politikusainak volt-e tudomásuk az esetről? Nincs-e köze az elkövetők származásának ahhoz, hogy nem bírt hírértékkel az ügy? A debreceni polgároknak nincs joguk tudni arról, hogy az intézetből közveszélyes fiatalok próbáltak szökni csoportosan? Mindezeken túl azt szeretném megtudni, hogy terveznek-e vizsgálatot ebben az ügyben.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu