DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén örülök, hogy Schiffer András képviselőtársam a beszéde vége felé ráébredt arra, hogy ő nem Gyurcsány Ferenc kormányának az ellenzéke, hanem Orbán Viktoré. De nem ezért kértem szót.

Őszintén sajnálom, hogy nagy tudású jogász kollégám, Salamon László már elhagyta az üléstermet, mert igazából vele van vitám, hiszen ő azt állította, hogy amikor a szocialista kormány ezt a polgári törvénykönyvet elfogadta, akkor kidobta az ablakon a Vékás professzor vezette bizottság anyagát, miközben ez nem így van. A Vékás-féle javaslatot nemcsak hogy alapjának tekintette az akkori kormányzó többség és a kormány, hanem arra építkezve próbált meg néhány olyan kérdésben, ahol egyébként maga a Vékás-bizottság alternatívákat ajánlott, a jogász professzorokkal, szakmai szervezetekkel folytatott vita alapján választani, hiszen ez dolga is volt. Ahol egy szakmai grémium alternatívát ajánl fel, ott a döntéshozók felelőssége az, hogy melyik alternatívát választják.

Megmondom őszintén, arról persze lehet vitázni, hogy milyen volt a technológia, és ha önök itt állítanak valamit, akkor ebben az előkészítési folyamatról, döntéshozó eljárásról folyó vitában természetesen a szocialisták is el fogják mondani a véleményüket. De amit ennél fontosabbnak tartok, az az, hogy mi történjék azokkal az új intézményekkel, új szabályokkal, amelyeket mi fontosnak tartunk, mint például az, hogy megszűnne a végleges, teljes és általános hatályú cselekvőképességi korlátozás, hogy új intézményeket - sérelemdíj, házassági vagyonjog, élettársi jogviszony új szabályozása - vezet be a Ptk. Ez az, ami igazán fontos az emberek számára, és mi erről szeretnénk vitázni.

Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu