DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Hogyha már az eljárásról folyik a vita - én tettem erőfeszítést, hogy erről eltereljem, de tudomásul veszem, hogy ezt szeretné alaposan kivitatni a Ház -, akkor azt javaslom az Országgyűlésnek, azt javaslom Répássy államtitkár úrnak, hogy a tartalmi módosítás előkészítését legalább olyan széles körben végezzék el, mint ahogyan ezt elvégezte az előző kormány, és hogy legyen arra mód és lehetőség, akár a tárgyalás szakaszolásával is - ugyancsak, ahogyan az előző kormány ideje alatt történt -, a parlamenti vita folyamatában is alaposan végigbeszélni egy-egy kérdést. Hiszen ezt úgy tárgyaltuk az Országgyűlésben, hogy volt olyan időszak, amikor általános vita zajlott, aztán utána szünetet tartottunk, és volt mód további egyeztetésekre, tehát a parlamenti vita szakaszolásával is lehet ilyen helyzetet előállítani.

Az előjelek persze nem jók, mert, nem tudom, hányan vették észre képviselőtársaim közül, hogy a hétfői alkotmányügyi bizottsági ülésen két előterjesztés volt napirenden, hogy döntsünk a tárgysorozatba-vételről és az általános vitára való alkalmasságról: a kormány előterjesztése és a Magyar Szocialista Párt képviselőinek az előterjesztése. De az egy időben kiadott ajánlás, napirendi ajánlás a parlament plenáris ülésére még az alkotmányügyi bizottság döntése előtt kiadásra került úgy, hogy ott csak a kormány által beterjesztett javaslatot sorolták fel.

Tehát kvázi a napirendi ajánlásban mint dokumentumban már megelőlegezték azt a döntést, hogy az általunk benyújtott kezdeményezést úgysem veszi tárgysorozatba az alkotmányügyi bizottság, tehát még formálisan sem adták meg az esélyt arra, hogy (Az elnök a hozzászólási idő leteltét csengetéssel jelzi.) ott mi szakmai érvekkel bizonyítani tudjuk azt, hogy tárgysorozatba-vételre alkalmas és érdemes a mi javaslatunk. Ennél azért elegánsabban kellene ezt csinálni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu