DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Maga a T/386. számú törvényjavaslat - egyezően azzal, amit Répássy államtitkár úr előadott - egy jogalkotási szükségszerűség. Való igaz, azáltal, hogy az Alkotmánybíróság - nem illik kritikát megfogalmazni az Alkotmánybírósággal szemben itt a parlamentben, de ténykérdés - egy adott jogalkotási területnek bizonyos elemeit megsemmisítette, ezzel összefüggő jogterülethez nem nyúlt. Zárójelben megjegyzem, hogy az Alkotmánybíróság korai tevékenységében volt azért arra példa, hogy akkor, amikor egy összefüggő jogterületen talált valamit hibásnak a testület, akkor vizsgálta az ugyan konkrétan normakontroll alá nem vont szabályozási tárgyat, de az alkotmányellenességet felvető törvénnyel szorosan összefüggő másik jogszabályt is.
Nem ezt tette az Alkotmánybíróság, innentől kezdve valóban egy meglehetősen zavaros helyzet állt elő. Azoknak a törvényi szakaszoknak, konkrétan a nyilvántartási törvénynek a T/386. számú törvényjavaslatban szereplő passzusainak a rendezése valóban szükséges, hiszen egy meglehetősen nehezen kezelhető helyzet állt elő idén május 1-jén. Megjegyzem, hogy a nem közvetlenül a nyilvántartási törvénnyel összefüggő passzusokat nem biztos, hogy kell kezelnie most egy újabb törvényjavaslatnak.
Tulajdonképpen a vezérszónoklatomnak itt a végére is érhetnék, hiszen maga a törvényjavaslat, ha úgy tetszik, egy jogtechnikai szükségszerűség, erre szükség van, függetlenül attól, hogy akár a gondnoksági reformról, akár Ptk. kodifikációjáról vagy a korábbi Ptk.-kodifikációs folyamatról mit gondolunk. Sőt, megfejelhetem azzal is, hogy önmagában ennek a törvényjavaslatnak meglepő módon viszonylag hosszú idő volt az áttanulmányozására, sőt, ha jól látom, végre valahára egy kormányzati előterjesztés érkezett meg a parlamentbe sok hét után, és ennek megfelelően ennek a színvonala némileg felette van a korábbi hetekben látott törvényjavaslatokénak.
Viszont emellett nem lehet azért nem szólni arról, amiről itt már képviselőtársaim is szóltak, ennek az egész törvényjavaslatnak az előzményéről, illetve arról a környezetről, amivel szorosan összefügg ez a mostani jogalkotási szükségszerűség. Amikor legutóbb például tegnap én magam is meglehetősen bíráltam azért a kormányzó többséget, hogy úgy kíván alkotmányt módosítani immár heti rendszerességgel, illetve úgy kíván egy alkotmány-előkészítő folyamatnak nekivágni, hogy meglehetősen szűkre szabja nemcsak az időt, de azoknak a körét is, akiket egy ilyen norma előkészítésébe bevon, sőt a rapid alkotmánymódosításoknál mondjuk azt, hogy a parlamentet, megkockáztatom, saját frakciójukat sem igazán szokták bevonni, ugyanez a kritika érheti azokat is, akik úgy gondolták, hogy a polgári törvénykönyv kodifikációjával saját maguknak kívánnak emlékművet állítani.
Azért teszek párhuzamot a mostani alkotmányozási nekiveselkedés és az új Ptk. elfogadása sajátos kodifikációs folyamata között, merthogy ami közös az alkotmányban és a polgári törvénykönyvben, adott esetben egy büntető törvénykönyvben is, hogy a legalapvetőbb életviszonyokat szabályozzák. Jobb helyeken nemcsak alkotmányt, de polgári törvénykönyvet sem egy vagy két ciklusra, hanem több generációra, több évszázadra előre szoktak alkotni úgy, hogy csak az éppen szükséges és éppen kényszerítő társadalmi változások folytán kelljen aztán egy ilyen alaptörvénybe, egy ilyen kódexbe belenyúlni.
Éppen ezért, ha igaz volt az alkotmány-előkészítésről folytatott parlamenti vitában - és azt gondolom, hogy igaz volt, és ezzel a szocialista képviselőtársak is egyetértettek -, hogy nemcsak hogy egy paritásos bizottság volna kívánatos, hanem egy ilyen előkészítés során túl is kellene nyúlni, túl is kellene látni a Parlament falain, ez mindenképpen igaz a polgári törvénykönyv előkészítésére. Éppen ezért meg tudom azt erősíteni - úgy is, mint akinek jogvédő szervezet képviselőjeként volt szerencsém belelátni, bekapcsolódni azért ebbe a folyamatba -, hogy az az eljárás, ahogyan a Gyurcsány-kormány kezelte ezt a kodifikációs folyamatot, egyszerűen megengedhetetlen és szégyenteljes. (Dr. Salamon László tapsol.)
Nekem magamnak is voltak vitáim az itt már egyébként idézett egyik szakmai konferencián is azzal az állásponttal több helyütt, amit az úgynevezett Vékás-bizottság előállított. Viszont az a szakértői grémium, amit Vékás professzor vezetett, az valóban a legkiválóbb magyar civilisztikai tudósokból állt össze. Miután egy alapvető életviszonyokat összefoglaló kódex előkészítéséről van szó, egész egyszerűen példátlan az, hogy van egy miniszterelnök, aki meglehetősen szerény teljesítményt tudott felmutatni, és úgy gondolja, hogy túl azon, hogy megpróbál valamiféle aufklérista dühtől vezérelve mindenféle reformokat ráönteni az országra, úgy gondolja, hogy azzal fogja bevésni a nevét a történelemkönyvbe, hogy ő majd polgári törvénykönyvet is ad ennek az országnak. Hát, én azt gondolom, hogy ez semmiképpen sem járható út. Ez ugyanúgy megengedhetetlen, mintha valaki rövid úton kíván alkotmányozni ebben az országban.
Polgári törvénykönyveket és alkotmányokat ne egy-egy politikus próbáljon magának megalkotni, hanem az a minimum, hogy a kor legkiválóbb alkotmány-, jogi vagy éppen civilisztikai tudósait ebbe bevonja. Nem feltétlenül kell mindenben az ő véleményükre hallgatni, de mindenképpen üdvös az is, ha ezt a lehető legteljesebb társadalmi konszenzus elérésével próbálja megtenni.
(10.30)
Itt annyiban vitatkoznék, kedves szocialista képviselőtársaim, elég jól emlékszem arra, hogyan történt ez a dolog. A Vékás-féle bizottság nem tudta befejezni a munkáját. Gyurcsány Ferenc úgy gondolta, hogy miután meglehetősen szerény az a teljesítmény, amit a kormánya fel tud mutatni, egy új civil kódexszel tudja magát megörökíteni az örökkévalóságnak, félre lett tolva az a munka, amit Vékás professzor és társai végeztek. És nemcsak ez lett félretolva - és ennyiben vitatkoznék jobbikos képviselőtársammal -, hanem a Vékás-bizottság munkáját, legalábbis abban a témakörben, amibe magam bekapcsolódtam a gondnoksági reform kapcsán, kísérte egy egészen példamutató és egyedülálló társadalmi nézetegyeztetési folyamat, amit Gadó szakállamtitkár úr vezényelt.
Ebben a történetben, ami az előző kormányzati ciklushoz kapcsolódik, sok mindenkit érhet bírálat - joggal -, speciel a kormány szakállamtitkára túl azon, hogy végrehajtott nyilván politikai utasításokat, azt gondolom, ebben a munkában példamutatóan járt el. Olyan folyamatos egyeztetés volt itt a szomszédban, az akkori Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, ahol ott voltak azok a civil szervezetek, azok a szakmai érdekképviselők, a Legfelsőbb Bíróság képviselői, akik egy ilyen kódex vagy egy ilyen kódexfejezet előkészítésében bármifajta releváns állásponttal rendelkezhetnek.
Éppen ezért arra szeretném kérni a képviselőtársaimat, hogy amikor bíráljuk - okkal - ezt a meglehetősen furcsán abbamaradt kodifikációs folyamatot, ami Gyurcsány Ferenc országlásához kötődik, akkor legyünk méltányosak, és ismerjük el, hogy ebben a kormányzati ciklusban volt egy példa arra - és ez szakállamtitkár úr munkásságához kötődik -, hogyan lehet egy alapvető életviszonyokat szabályozó kódexet vagy kódexrészt a különböző társadalmi szereplőkkel egy türelmes és egymás álláspontjára nyitott nézetegyeztetési folyamatban kidolgozni.
Éppen ezért, amit ebben a vitában szeretnék még kiemelni, az pontosan a gondnoksági reform, ami mindenképp az új Ptk.-nak legalábbis a díszére vált volna, ha nem egy ilyen rohamban alkotják meg, ahol a hatályba léptetéssel kapcsolatban az Alkotmánybíróságnak okkal támadtak komoly aggályai.
Szeretnék arra is emlékeztetni, hogy ennek a gondnoksági reformnak az előkészítése visszanyúlik az Orbán-kormány időszakára, amikor a 2001. évi XV. törvény előkészítése zajlott. Már akkor voltak szakmai konferenciák, ahol az akkori kormányzat különböző jogvédő és betegjogi szervezetekkel, szakmai fórumokkal együtt próbálta valamilyen módon humanizálni a magyar gondnoksági szabályozást.
Jó arra emlékeztetni, hogy ma nagyjából 50-80 ezer polgártársunkról van szó, akiket egyébként cselekvőképességükben érintett valamilyen bírósági határozat. Néhány héttel ezelőtt Szabó Timea képviselőtársammal együtt T/182. számon előterjesztettünk egy törvényjavaslatot, amely azt indítványozza, hogy a parlament - függetlenül a kodifikációs folyamat újraindításától - kizárólag a gondnoksági reformra vonatkozó részt iktassa be a jelenleg hatályos polgári törvénykönyvbe.
Nagyon jól emlékszem arra, hogy ott az IRM falai között valóban voltak komoly szakmai viták a gondnoksági reform kapcsán. Sőt, egészen odáig elmegyek, hogy az a törvényjavaslat, amit Szabó Timea képviselőtársammal együtt előterjesztettünk, nem más, mint az új Ptk. gondnoksági fejezetének átemelése copy-paste-tel. Ez, ha úgy tetszik, számomra sem vitathatatlan. Hasonlóan, ahogyan eljártunk a kampányfinanszírozási törvényjavaslattal, mi ezt kitennénk a Ház asztalára, hogy erről minél előbb induljon el a vita.
Annak is tudatában vagyok, hogy a gondnoksági reform, illetve a gondnoksági reform kezdeményezése kapcsán mindenféle mendemondák elterjedtek - nyilván a kérdésben meglehetősen konzervatív álláspontot elfoglaló jogászi és más szakmai szervezetek részéről -, hogy ennek a gondnoksági reformnak a követelése bizonyos, hogy is mondjam, különös álláspontot megfogalmazó egyházi szervezetnek a nyomulása. Nagyon szépen kérném elsősorban a kormányzati oldal képviselőit, hogy akkor, amikor a gondnoksági reformról beszélünk, ezeket az előítéleteket és összeesküvés-elméleteket tegyük félre.
Azok a jogvédő szervezetek, azok a betegjogi szervezetek, amelyek kiálltak az elmúlt években amellett, hogy Magyarországon humanizált szabályozása legyen a gondnokságnak, ma is szorosan együttműködnek a pszichiátriai szakma legkiválóbb képviselőivel. Legutóbb 2009 decemberében egyeztetett az egyik vezető betegjogi szervezet, az MDAC az Országos Pszichiátriai Központtal, és arra jutottak közösen - akkor még úgy tűnt, hogy hatályba fog lépni ez a gondnoksági reform -, hogy mielőbb szükség van arra, hogy közösen kidolgozzanak egy protokollt, hogy mind a pszichiátriai szakma, mind ezek a betegjogi szervezetek hogyan fognak eljárni az új gondnoksági szabályozás érvényesítése kapcsán.
Tehát szeretném eloszlatni azt a teljesen torz felvetést, hogy itt a gondnoksági reform valamiképpen a pszichiátriai szakma ellenében jött volna létre; pont fordítva. A Társaság a Szabadságjogokért, amely már a '90-es évek közepén kiállt a gondnoksági reform mellett, a kezdetektől fogva a pszichiáterekkel együtt próbált lobbizni annak érdekében, hogy ezek a meglehetősen feudális szabályok megváltozzanak.
Mik itt a legfőbb tételek? És nagyon remélem, hogy ebben egyébként különösebb vita nem lesz köztünk a Házban. Az egyik az, hogy nem méltó egy XXI. századi jogállamhoz, hogy bárkit úgy lehet önrendelkezési szabadságában, magyarul, cselekvőképességében korlátozni, hogy semmiféle későbbi bírói kontroll nincs egy ilyen egyszeri határozat felett. Azt a követelést fogalmazták meg már a '90-es években jogvédő szervezetek, hogy senkit ne lehessen határozatlan időre, a későbbi állapotváltozás lehetőségét, és ha úgy tetszik, a tudomány fejlődésének a lehetőségét is eleve kizárva gondnokság alá helyezni.
Nem látunk a jövőbe, ezek a határozatok nagyon sokszor 30-40 évre kirekesztenek a társadalomból embereket, és nem tudjuk, hogy akár 15-20 év múlva nem jönnek-e be olyan eljárások, amelyek lehetővé tehetik azt, hogy valakinek az állapotát egy bírói fórum - szakértők bevonásával - a tudomány változására tekintettel felülvizsgálja.
A másik nagyon fontos követelés, ami részlegesen valósult csak meg a 2001-es Ptk.-novellával, az ügycsoportokra történő korlátozás. Ez a gondnoksági reform annyiban - ha úgy tetszik - forradalmi a 2001-es Ptk.-novellához képest, hogy fő szabállyá teszi azt, hogy meg kell mondani, ki milyen vonatkozásában sérült, ki milyen vonatkozásában szorul segítségre. És egyáltalán, a filozófiája ennek a gondnoksági reformnak éppen az, hogy segítségre szoruló nagykorú személyekről beszélünk, tehát magyarul: csak a legszükségesebb és arányos mértékben kerüljön sor a jogkorlátozásra.
A jelenleg hatályos szabályozás megengedi a bíróságoknak azt, hogy adott esetben ügycsoportokra nézve korlátozzák valakinek a cselekvőképességét. De pontosan tudjuk, és ezt a bírósági statisztikák is igazolják, hogy a lehető legritkább esetben vállalják be a bírák azt, hogy hosszas bizonyítási procedúrával utánamennek annak, hogy pontosan melyik ügycsoport az - vagyoni rendelkezés, perindítási jog, hogy mi az az ügycsoport -, amelyre nézvést valakinek korlátozni kell a cselekvőképességét. Ehhez képest a gondnoksági reform azt irányozza elő, hogy minden esetben adjon számot a bíróság, a jogot korlátozó bírói fórum arról, hogy éppen milyen vonatkozásában szorul segítségre valaki.
Összefoglalva az az álláspontunk, hogy egy demokrácia minősége abban mutatkozik meg, hogy a legelesettebb, a leggyengébb érdekérvényesítési képességgel rendelkező honfitársaink, polgártársaink esetében miként jár el, milyen viszonyokat érvényesítünk. Egy olyan társadalmi csoportról beszélünk, amelynek a politikai érdekérvényesítési képessége kicsi. A Lehet Más a Politika elkötelezett abban, hogy Magyarországon olyan jogszabályi környezet alakuljon ki, amely segíti a legkitaszítottabb, legkizsákmányoltabb helyzetben lévő polgártársaink emancipációját.
(10.40)
Éppen ezért elengedhetetlennek tartjuk azt, hogy miközben nyilvánvalóan van most itt egy jogalkotási azonnali szükségszerűség, hogy mielőbb induljon el a vita a T/182-es törvényjavaslatról - hangsúlyozom még egyszer, én sem vagyok kritikátlan az általam jegyzett törvényjavaslattal kapcsolatban -, és Magyarország, megfelelve az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a cselekvőképtelen nagykorúak védelméről szóló ajánlásának, olyan jogi szabályokat érvényesítsen, amelyek humanizálják a cselekvőképességükben érintett polgártársaink legalapvetőbb életviszonyait. Ebben kérem a kormányzat együttműködését. S még egyszer szeretném aláhúzni, jó lenne erről úgy beszélni, hogy megpróbálnánk konszenzust kialakítani az érintett szakmai, illetve társadalmi csoportok között, és ne egy címkézés és bélyegzés legyen a kerete egy ilyen vitafolyamatnak.
Természetesen akkor, amikor erősen javallom a kormánynak, hogy lépjen fel kezdeményezőleg abban, hogy az új Ptk.-kodifikációs folyamat lezárta előtt ez a gondnoksági reform megvalósulhasson, nyilván akkor járok el méltányosan, ha arra is emlékeztetek, hogy a nem éppen humánus viszonyok a mentálisan sérült polgártársaink vonatkozásában nemcsak a jelenleg meglehetősen elavult anyagi jogi szabályozás miatt állnak fenn, hanem azért is, mert az előző kormányzat szinte ledózerolta - majdnem fizikailag is, de szakmai értelemben ledózerolta - az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, amelyik központja volt a pszichiátriai ellátásnak, és tette ezt az MSZP-SZDSZ-kormányzat anélkül, hogy bármiféle alternatívát nyújtott volna arra, hogy ezeknek az embereknek az ellátása miként fog megoldódni a következő években. Ez a kormányzati lépés egyébként nagyon sok tragédiához vezetett az elmúlt években.
Összegezve: arra szeretném kérni a kormányzatot, hogy viseljen felelősséget azon honfitársaink iránt, akik nagyon gyenge politikai érdekérvényesítési képességgel rendelkeznek, de mind az elmúlt évek egészségügyi ámokfutása, mind az elavult anyagi jogi szabályozás emberi méltóságukat súlyosan sérti.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés