DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Simon képviselőtársamra reagálnék csak röviden. Nem arról van szó, én legalábbis nem azt állítottam, hogy a Vékás-bizottság által 2007-re előállított szöveg úgy jó, ahogy van. Sőt, én említettem azt is, hogy nekem magamnak voltak vitáim néhány ponton azzal a szövegtervezettel, amit a szakmai bizottság előállított. Azt az eljárást kifogásoljuk, hogy pusztán azért, hogy a ciklus végére el tudják mondani magukról, hogy önök megalkották az új magánjogi kódexet, különösebb érvelés nélkül félreteszik egy szakmai bizottság álláspontját. Ennyi ezzel a probléma.
A konkrét törvényjavaslat pedig, függetlenül attól, hogy a hatályba nem lépett Ptk. adott részeiről mit gondolunk - és adott esetben elég különbözőt gondol a négy vagy öt frakció -, egész egyszerűen, ha ez az első paragrafus nincsen, mármint a törvényjavaslat 1. §-a, a jogbiztonságot eléggé fenyegető helyzet alakul ki, tehát akkor, amikor a hatályba léptető törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisíti, a jogbiztonságot sajnos vagy nem sajnos, de az szolgálja, ha ezt a helyzetet rendezi ez a jogtechnikai törvényjavaslat.
A többi paragrafus tekintetében meg egész egyszerűen az előállt helyzet miatt egyéb alkotmányossági aggályok is felmerülhetnek, ha ez a törvényjavaslat nem születik meg, gondolok itt a személyes adatok kezelésére.
Én úgy tartom, hogy jelen pillanatban nekünk nem az a legfontosabb dolgunk, hogy itt most a hatályba nem lépett Ptk.-nak, mondjuk, a kötelmi jogi rendelkezéseiről vitatkozzunk. Az LMP azt a határozott álláspontot képviseli, hogy miközben szükség van egy korrekt és a társadalmi nézetegyeztetési folyamatokat tiszteletben tartó új Ptk.-kodifikációs folyamatra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a legelesettebb polgártársaink érdekeire tekintettel, az ő méltóságuk megőrzése érdekében viszont a gondnoksági reformról szóló fejezetet haladéktalanul be kellene iktatni a civil jogi kódexbe.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés