DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én kezdetben az eredeti határozati javaslat miatt jelentkeztem írásban szólásra, csak itt eléggé furcsa fordulatokat vett a vita az elmúlt órákban.

Először is szeretnék reflektálni arra, ami az indulatokat - adott esetben legalábbis méltányolhatóan - okozza. Való igaz: az, hogy ma Magyarországon van egy súlyos közéleti morális válság, annak a gyökerei visszavezetnek oda, hogy 1989-90-ben a rendszerváltás hogyan ment végbe. Való igaz, hogy akkor, amikor az elmúlt húsz évben számtalan példa és számtalan kísérlet volt arra, hogy nem kíván a politikai elit feltétlenül és mindig egy világos cezúrát húzni a '89 előtti és a '89 utáni rendszer között; akkor, amikor megtörténhet az, hogy felelős politikusok hatalmon egy demokratikus jogállamban megpróbálják relativizálni a különbséget a demokratikus és a nem demokratikus rendszer között, ez sok esetben meggyengíti azokat a morális normákat, amik egyébként egy demokratikus rendszernek a tartópilléreit jelentik.

S amikor erről beszélek, akkor gondolok arra is, hogy való igaz, a rendszerváltás úgy ment végbe Magyarországon 1989-90-ben, hogy a bukott pártállami elit sok esetben a magánjogi eszközöket használta arra, hogy részint a jogfolytonosságot biztosítsa, részint pedig a felelősségre vonást megelőzze. Mire gondolok? Arra például, hogy nemcsak jelen határozati javaslat tárgya próbálja azt a problémát kezelni, hogy a magánjogi eszközök sok esetben egészen hihetetlenül fontosak lettek azok számára, akik a megelőző rendszerben éppen a magánjogi eszközöket próbálták háttérbe szorítani különböző ideológiai megfontolásból.

Nemcsak jelen határozati javaslat tárgyáról van szó, hanem arról is, hogy milyen különös, hogy miközben 1989-ben megbukott a pártállami rendszer, és hogy ennek a fordulatnak pontosan az volt a jellegzetessége, hogy '89. október 23-a előtt egy olyan rendszer működött, ahol a párt, az egy párt állami feladatokat látott el, utána pedig elkövetkezett a demokratikus jogállam időszaka, mégis ennek az egy pártnak az iratait, magánjogi eszközöket felhasználva, ma is magánalapítvány kezeli, magánintézet, a közjogon kívüli személyek kezelik. Ez egy példa arra, hogy valóban csomó minden elvarratlan még mindig a rendszerváltás előtti múltból, és ebben óriási felelőssége van az Országgyűlésnek.

Ugyanakkor szeretném idézni az Alkotmánybíróságnak talán éppen az igazságtételi törvény ügyében hozott határozatát, amikor a Sólyom László által vezetett testület nagyon világosan kimondta, hogy jogállamot nem lehet a jogállam ellenében építeni. És itt reagálnék arra, amit L. Simon képviselőtársam, illetve Menczer képviselő asszony elmondott, Répássy államtitkár úr is a jobbikos képviselőtársaknak válaszolva, hogy éppen az különbözteti meg a demokratikus jogállamot egy diktatúrától, egy bármilyen színezetű diktatúrától, hogy azt kötik bizonyos jogállami procedurális, illetve morális elvek.

Amikor az utóbbiról beszélek, nem gúnyt kellene űzni abból, amit L. Simon László bizottsági elnök úr a bizottsági ülésen elmondott, hanem azt kellene megérteni, hogy ahhoz, hogy egy demokrácia különb legyen bármilyen diktatúránál, ahhoz hozzátartozik az, hogy bizonyos emberiességi, humanitárius normák, érzések tisztelendők egy demokráciában akkor is, ha ezeket olyanokkal szemben alkalmazzuk, akik maguk a diktatórikus hatalomgyakorlás során egyáltalán nem voltak tekintettel ilyen humanitárius érzésekre. L. Simon képviselő úr ezt mondta, és ez egy nagyon fontos gondolat volt.

A másik, amire Répássy Róbert próbált rávilágítani, hogy az is megkülönbözteti a demokratikus jogállamot attól a rendszertől, amit többek között Biszku Béla működtetett, hogy kötnek bennünket például bizonyos procedurális normák. Ha egyszer ma Magyarországon nincsen rendezve egy szakbizottságnak a jogköre abban, hogy hogyan tud vizsgálóbizottságként működni, hogyan tud számon kérni valakit, akkor ne próbálkozzunk ilyesmivel. És nem azért mondja ezt akár államtitkár úr, akárki más, mert bujtogatni akarja Biszku Bélát, hanem azért, mert számunkra, szemben a '89 előtti rezsimmel, igenis fontosak a procedurális normák, fontos a procedurális igazságosság.

Amiért az LMP képviselője sem támogatta Novák Előd javaslatát a kulturális bizottságban, az pontosan azért volt, mert ma nem a kulturális bizottság az erre hivatott fórum. És nagyon megkérem jobbikos képviselőtársaimat, hogy ezt ne mossák össze azzal, hogy itt bárki mentegetni kívánná akár Biszku Bélát, akár mást, aki egyébként el nem évülő bűncselekményt követett el. És igen, ha itt az indulatokról beszélünk, igen, érthető, hogy akkor, amikor előfordulhat az, hogy egy államvédelmi terrorszervezetnek egy vezető tisztviselője ötven évvel később egy befektetői csoport jogi képviselőjeként sasszézik be a Nándorfehérvári terembe, akkor nyilván ezzel kapcsolatban joggal merülnek föl kérdések. Csak ha egy demokráciában élünk, akkor ezeket a kérdéseket nem indulati úton és nem a jogállamon kívüli eszközökkel lehet rendezni.

Az egyik legfontosabb dolog pontosan az, hogy megteremtődik-e a nyilvánossága a '89 előtti történetnek, megteremtődnek-e azok a jogi eszközök, hogy szabadon hozzáférhessünk nemcsak a történeti emlékekhez, hanem adott esetben a pártállam irataihoz, az állampárt irataihoz, az állambiztonsági iratokhoz.

Abban viszont kénytelen vagyok egyetérteni Lendvai Ildikóval, hogy nem lehet úgy eljárni egy demokratikus parlamentben, hogy az egyik XX. századi traumát megpróbáljuk hozzámérni egy másik XX. századi traumához. Az LMP képviselőcsoportja - ebben különös módon egyébként egyetértve a Jobbik-frakcióval, nem az indokolásban, hanem a végeredményben - éppen ezért ellenezte mindazt a törvénymódosítást, amit az MSZP-frakció a kampányban előterjesztett, a holokauszttagadásra, a holokauszttagadás tilalmazására, mind pedig azt, amivel itt a Fidesz előállt. A büntetőjogban sincs helye annak, hogy összemérjünk különböző történelmi tragédiákat, és egyébként a parlamenti vitában, a parlamenti érvelés során sem csereszabatosak a XX. század különböző gaztettei.

Akkor, amikor erről beszélünk, akkor azért én arra is kérném önöket, hogy kölcsönösen vegyük tekintetbe azt, hogy kinek-kinek, nem csak a holokauszt áldozatainak, azoknak is, akiknek mondjuk, például a szüleit a gulágra hurcolták el, komoly, magukban hordozott sérelmei vannak, és szíveskedjen mindenki ezt a meglehetősen indulatos érvelésében tekintetbe venni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.)

És még valami, hogy akkor, amikor itt egy konkrét határozati javaslatról beszélünk, jó volna, ha a vita egy olyan fordulatot venne, ami valóban erről a határozati javaslatról szól. Mi alapvetően, ahogy azt Kukorelly Endre képviselőtársam elmondta, támogatjuk ezt a határozati javaslatot, néhány ponton viszont szükségesnek tartjuk, hogy módosítást tegyen az Országgyűlés, illetve hogy ezt elfogadják az előterjesztők. Igen, fontos az, hogy az Országgyűlés felhívja arra a jogalkotó, saját maga, illetve a kormány - mint normál esetben a törvények előkészítője, még ha ezt nem is így láttuk az elmúlt hetekben - figyelmét, hogy ma a magánjogi eszköztárban csomó dolog vagy hiányzik, vagy meglehetősen konfúzos, és ezért akadályozza a múlt tisztességes feltárását.

(10.20)

Éppen ezért nemcsak arra van szükség, hogy a személyhez fűződő jogok szabályozása területén egy komoly revízió történjen a jogalkotásban, hanem arra is szükség van, hogy az állambiztonsági iratok nyilvánosságát végre egy húszéves adósságot törlesztve teljeskörűen tisztázza a Magyar Országgyűlés. (Taps a Jobbik soraiban.) Mi szeretnénk azt elkerülni, hogy továbbra is arról szóljon a magyar politika, hogy az éppen aktuálisan lefejezendő politikai riválisról egyszer csak előhúznak különböző aktákat. Ennek a sunyizásnak véget kell vetni. És véget kell vetni annak is, hogy azok a kutatók, akik egyébként fel kívánják tárni a '89 előtti történelmet, komoly kártérítési perekkel vagy éppen rágalmazási eljárásokkal kénytelenek szembenézni. Erre is figyelni kell, ezért kérjük azt, hogy ne pusztán a személyhez fűződő jogok átgondolását irányozza elő, hanem a '89 előtti akták nyilvánosságát is. Zárójelben hozzáteszem, bár ez nem része a módosító javaslatunknak, ez jelenti azt is, hogy köztulajdonba kerüljenek a '89 előtti pártállami iratok.

Továbbá: a tegnap már itt felidézett Ptk.-kodifikációs folyamatban én akkor még nem pártpolitikusi minőségemben szorgalmaztam azt - és ezt egyébként Navracsics miniszter úr meghallgatásán is felvetettem -, hogy itt volna az ideje, hogy a közszereplő fogalma egy meglehetősen differenciált és korrekt szabályozást kapjon a magánjogi kódexben.

Igazuk van az előterjesztőknek, ennek valóban az alkotmány és a Ptk. egyidejű kodifikációja során van helye, de ott helye van. És itt figyelemmel kell lenni arra, hogy egyensúlyt kell teremtenünk a véleményszabadsághoz, a közérdekű adatok, a múltbéli adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog és a magánszférához fűződő jog között. És különböző közszereplői minőségek vannak ahhoz képest, hogy politikusokról beszélünk, különböző minisztériumi szervek tanácsadóiról beszélünk, tévés személyiségekről beszélünk, vagy éppen a múlt különböző történeti szereplőiről beszélünk.

Nem lehet az, hogy a közszereplői minőségben valaki a magánjogi eszközök mögé bújva, és főként, ahogy erre számtalanszor példa volt az elmúlt nyolc évben, miniszteriális szervek is magánjogi eszközök mögé bújva próbálják megakadályozni a politikai véleménynyilvánítást. Ugyanakkor az is megengedhetetlen - és erre is volt példa például a választási kampányban, éppen jobbikos képviselőtársainkkal szemben -, hogy akár egy közszereplővel szemben is olyan magántitkokat hozzanak nyilvánosságra, ami egyébként tűrhetetlen és becstelen. De említhetem azt is, amikor Kovács külügyminiszter úrral szemben jelentek meg különböző, egyébként a közszereplői minőségével össze nem függő információk.

Itt egy nagyon finom szabályozásra van szükség, de ez igenis szorosan a tárgyhoz tartozik. Ez egy nagy adóssága a magyar jogalkotásnak húsz éve, hogy a közszereplői minőség bizonytalansága miatt ma a jogalkalmazás nincsen felkészülve arra, és nincsen elégséges eszköze arra, hogy hatékonyan védje úgy a politikai véleménynyilvánítást és az információszabadságot, a történeti kutatásokat, hogy közben tiszteli a magánszférához fűződő jogot.

S végezetül még egyszer hadd térjek vissza arra, amit L. Simon képviselőtársam mondott. Én magam - (A Jobbik sorai felé:) s lehet, hogy ezen önök csodálkozni fognak -, engem az sem tölt el jó érzéssel, amikor hajlott korú embereket, mondjuk, a holokauszt idején elkövetett bűntetteik miatt citálnak bíróság elé. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, az egyik nem oltja ki a másikat, és egyik nem támasztja alá a másikat.

Ma, a XXI. században arra lenne szükség, hogy egy korrekt múltfeltárás legyen, a holokauszt még bujdosó bűnösei is legyenek megnevezve, legyen nyilvánosságra hozva az, hogy ki mit követett el, és ugyanez egy jogos elvárás a kommunista diktatúra alatt elkövetett bűnökkel kapcsolatban. De szégyenpadra állítani 90 éves embereket, azt gondolom, hogy még ha ez adott esetben az írott joggal össze is fér, egy jogállam szellemével, egy jogállam morális tartalmával semmiképpen sem fér össze.

Összegezve, arra szeretném kérni az előterjesztőket, hogy a módosító javaslatainkat, amik részben vonatkoznak az állambiztonsági iratok teljes körű nyilvánosságának biztosítására, illetve egy differenciált közszereplői minőség kodifikálására, támogassák, egyebekben pedig a határozati javaslatot támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu