PÖRZSE SÁNDOR, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Az eddig elhangzottakhoz csupán annyit kívánnék hozzátenni, hogy itt most az a helyzet állt elő, hogy a bizottságban mindenki, tehát minden delegált egyetértett abban, hogy itt a törvényi kereteken, illetve az eddigi gyakorlaton változtatni kell. Azonban szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ez tulajdonképpen milyen körülmények között történt, és azt is szeretném elmondani, hogy micsoda elképesztő helyzetre hívta fel a figyelmet. Éspedig arra, hogy...
Először a körülményekről. Tulajdonképpen az történt, hogy egy dokumentumfilmes stáb, őszintén szólva, nem teljesen felfedve kilétét, úgy is mondhatnám, csalt ki információkat egy valamikori belügyminisztertől - illetve most nevezzük úgy, hogy közszereplőtől, de megbeszéltük, hogy annak még a jogi kereteit tisztázni kell -, aki nagyon érthetően elmondta ebben a filmben, hogy ő egész egyszerűen eddig azért nem nyilatkozott, mert fél attól, hogy esetlegesen emberiség elleni bűntettel kapcsolatos nyilatkozatot tesz, ami később ellene fordítható, akár egy perben is. Igen ám, de itt Magyarországon az a helyzet állt elő, hogy még ilyen per nem volt.
Itt állt elő az az egészen elképesztő helyzet, hogy amikor aztán végül is ezeket az információkat elmondta, a filmes stáb felfedte a kilétét, utána később, személyiségi jogokra való hivatkozással visszavonta ennek a nyilatkozatnak a közzétételét. Itt vetődött fel az a kérdés, amelyet Menczer képviselő asszony is megfogalmazott, hogy most akkor kinek a joga meddig terjed. Tehát nekünk, illetve mondjuk, az áldozatoknak van-e több joga arra nézve, hogy az utókor megtudja, hogy ezek az emberek mit műveltek velük, illetve az utókorral, vagy pedig őnekik.
Tehát itt, ennek kapcsán tudtam meg például azt az elképesztő esetet, hogy ez az ember, aki több száz ember közvetett vagy közvetlen haláláért felelős - ez nem szorosan idetartozik -, 640 ezer forintos nyugdíjjal tengeti az életét, miközben az áldozat, aki itt ül velem szemben - bár most pont nincs itt, nevezetesen Wittner Mária, vagy mondhatnám Murányi Leventét a mi padsorainkból -, tehát maguk az áldozatok ennek a hatodrészéből. Tudom, hogy ez ugyan nem tartozik szorosan a dokumentumfilmhez, de azért el kell mondanom, mert - megmondom őszintén - elképedtem, és ha itt a parlamentben, ezekben a sorokban rendszerváltozásról beszélünk, azért ez kicsit ugorjon be nekünk.
Szóval, a lényeg az, hogy ez felvet még egy másik problémát is, éspedig az úgynevezett oknyomozó újságírás problémáit, amelyeket most itt törvényi keretekbe próbál majd a tisztelt Ház szorítani, illetve meghatározza a lehetőségeket, hogy magyarul, meddig mehet el egy oknyomozó újságíró, mondjuk úgy, az információk kicsalásában, illetve közzétételében. Ez eddig egyáltalán nincs szabályozva, tehát ha mondjuk, valaki olyan bűncselekményt tár fel oknyomozó újságírás keretei között, de az eddigi törvényi kereteken kívül, akkor az vajon később nyilvánosságra hozható-e.
(8.30)
Tehát ez itt most szabályozva lesz, szerintem ez a Biszku-film, illetve amit L. Simon László itt kezdeményezett ezzel kapcsolatosan, ez lehet egy mérföldkő is, hogy valóságosan ez a helyzet rendezve legyen, illetve fölhívja ténylegesen arra a figyelmet, hogy itt az elmúlt 20 évben e tekintetben gyakorlatilag semmi nem történt.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy a bizottságban teljes egyetértés volt arra nézve, hogy itt változtatni kell. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés