SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először néhány általános megfontolást tegyek, amelyeket már részben érintettünk az általános vitában, de erősen kapcsolódnak a módosítóhoz. A gazdasági bizottságban is elmondtam, teljes mértékben méltányolható az a szempont, hogy legyen hatékony és legyen kormányozható az ország, hogy legyen hatékony a kormányzás, hogy olyan szabályokat alkossunk, amelyek valóban be is tarthatók.

(11.10)

Ebben a tekintetben a benyújtott módosítónak van néhány olyan eleme, amelyet támogatni tudunk. Ilyen például a 2. §, amely a választási évben nagyobb határidőt ad a költségvetési irányelvek elkészítésére, ezt támogathatónak tartjuk. Ugyanígy elfogadható az, hogy a tényleg roppant szigorúnak tekinthető 0,2 százalékos szabályt a pótköltségvetésre szintén lazítsuk.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a hatékonyságelv, ez a kormányzati racionalitás az egyik oldala a kérdésnek, a másik oldalon ott van a nyilvános ellenőrzés, a nyilvános vita és a parlamentáris vita kérdése. Különösképpen fontos ez itt Magyarországon, ahol, jól tudjuk, rendszeresen visszatérő probléma a költségvetési deficit, rendszeres probléma az, hogy választási években hatalmas nagy hiányok keletkeznek, és ezeket trükkök százaival próbálja meg a kormány takargatni, mint ahogy azt jól tudjuk egy korábbi miniszterelnök szavaiból.

Szóval, ebben a helyzetben a bizalom megteremtésének és a nyilvános ellenőrzésnek alapvető jelentősége van. Ezt a bizalmat csak úgy lehet megteremteni, ha teret adunk arra, hogy a költségvetés felett érdemi vita tudjon zajlani a parlamentben. Még akkor is így van ez, ha olyan szabályokat fogadunk el, amelyek nemzetközi összehasonlításban soknak tűnnek is, ugyanis a magyar gazdaságpolitikába vetett bizalom is kiugróan alacsony, úgyhogy érdemes eltérni bizonyos nemzetközi normáktól e tekintetben.

Konkrétan a módosítókkal kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy - mint már említettem - az 1. §-ban a pótköltségvetés készítésének követelményét, ugye, 5 százalékos hiányig kívánják növelni. Fenntartva az elmondottakat, hogy az eredeti szabály túl szigorú, ez az 5 százalék túlzottan megengedhető, úgyhogy mi ezt mindenképpen szeretnénk lejjebb szállítani, és az MSZP módosító javaslatai is valahogy ebbe az irányba mutatnának.

A 3. § a miniszter által a kormány elé történő benyújtás határidejét határozná meg. Ezt mi szintén rövidítenénk egy hónappal, hogy az Országgyűlés elé időben érkezhessen meg a költségvetés.

Erre vonatkozik a 4. § is. (Göndör István: Ez a következő vitaszakasz. Bocsánat.) Azért végigmennék rajta. Erre vonatkozik a 4. § módosítása is, szintén egy hónappal rövidítenénk.

De talán a legsúlyosabb az 5. §, ami a tőkeemelésre és az osztalékok kifizetésére vonatkozik. Ezeket kivonnánk a költségvetési hiányszámítás alól, ezt semmiképpen sem tudjuk elfogadni, ezért ezeknek a szabályozásoknak az eltörlését javasoljuk.

Összességében tehát: méltányolni tudjuk a kormánynak azt a szándékát, hogy javítson a kormányozhatóságon, hogy megteremtsen egy nagyobb fokú hatékonyságot, ugyanakkor a gazdaságpolitikába vetett bizalom helyreállítása érdekében nem tudjuk elfogadni a nyilvános kontroll, a parlamentáris kontroll terének ilyen fokú szűkítését. Ennek szellemében fogalmaztunk meg módosító javaslatokat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu