SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért az mégiscsak érdekes, sőt inkább már az arcpirító kategória, hogy a kétharmados hatalmával és fölényével nap nap után gátlástalanul visszaélő és saját pártkatonáit az ellenzékkel való érdemi egyeztetés nélkül független intézmények élére helyező Fidesz a Jobbiktól félti a jogállamot ebben a teremben. Ezen azért mégiscsak tessenek egy picit elgondolkodni! (L. Simon László: Nem mondtunk ilyet!) Ezt mondta, képviselő úr, erről beszélt! Erről beszélt, képviselő úr. (L. Simon László: Dehogy mondtam!)

Egyébként pedig itt Volner képviselőtársam a mellébeszélést használta, én inkább a maszatolás szót szeretném használni azzal kapcsolatban, amit önök csinálnak, egyrészről. Így van, itt, ebben a javaslatban kiskapuk vannak, ezt Novák képviselőtársam világosan elmondta. Azt próbálják mentegetni és megmagyarázni, hogy mi a különbség a behívásnál a tartózkodás, illetve a nem szavazat között, a tartózkodás egy udvarias nem szavazat, önöknek erre nem volt valójában bátorságuk, hogy ezt a lépést megtegyék. Arról beszél L. Simon képviselő úr, hogy úgyse jött volna be. Lehet, hogy ne jött volna be, de attól függetlenül meg lehetett volna szavazni és meg lehetett volna próbálni, önökben ezek szerint a szándék sem volt meg ezzel kapcsolatban. (L. Simon László: Nincs szankcionálási lehetőség, zseni!)

Ami pedig a 90 éves nácikat illeti, nem arról van szó, hogy bármilyen diktatúrának a bármilyen bűnöseit mentegetni lehet, de szeretném felhívni a figyelmüket két névre, Képíró Sándorra és Zentai Károlyra, a nevük elhangzása után a sajtóban mindenhol a fejüket követelték ezeknek az embereknek, a kiadatásukat követelték, bűnökkel vádolva őket. Persze, meg kell majd várni, hogy ennek az ügynek mi lesz a vége. Itt azonban arról van szó, hogy olyan emberekről beszélünk, akár Biszku Béla esetében, akik az előző rendszernek a bűnözői voltak, és emberéletek száradnak a lelkükön.

Nincsen rá jogalap? Tessenek rá jogalapot teremteni, képviselő úr, önök vannak kétharmaddal kormányon! Azt kérték, hogy legyünk partnerek. Partnerek leszünk hozzá! Az a kérdés, hogy önöknek van-e szándékuk arra, hogy felszámoljuk ezt a fajta örökséget, felszámoljuk a rendszerváltásnak ezt az örökségét, és végre eljussunk oda, hogy húsz évvel a rendszerváltás után (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nekünk a magyar parlamentben ne az előző diktatúra kiszolgálóit kelljen bámulnunk. Ha ide el tudunk jutni, és ebben önöknek szándékuk van, akkor mi ebben partnerek leszünk, képviselő úr, tessenek a megfelelő lépéseket ez ügyben megtenni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu