SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Menczer Erzsébet az előbb kicsit tanárnős stílusban ránk pirított, hogy a tárgynál maradhatnánk. De ugye nem baj, ha elmondjuk a véleményünket egy, az adott ügyön, az adott országgyűlési határozaton túlmutató, a társadalom felé fennálló tartozással kapcsolatban? Ezt tettük az elmúlt másfél órában.

Az elmúlt másfél óra is megmutatta, hogy látszólag ugyan egy országgyűlési határozatról folyik most az általános vita, ami a dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság, az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról szól, de mindannyian tudjuk, hogy mi volt ennek az előzménye. És ez az előzmény túlmutat a majdani tervezet paragrafusain, hiszen meggyőződésem, hogy mi most igazságról, igazságosságról, a múlt hiteles megismeréséről és az elszámoltatásról kell hogy beszéljünk. Ezek a dolgok szervesen kapcsolódnak ehhez a történethez.

A kormánypárti képviselők az elmúlt időben többször is előszeretettel hivatkoztak arra, hogy mekkora felhatalmazást kaptak a választóktól, és hogy ez a felhatalmazás mire jogosítja fel őket, mivel bízták meg őket a választók. Egy dologgal biztos megbízták önöket: az elszámoltatással. És nemcsak az elmúlt húsz év, hanem az elmúlt hatvan év elszámoltatásával. A társadalomban ugyanis óriási igény van arra, hogy végre megismerhessék a múlt igaz történéseit, és hogy az emberek végre igazságot kapjanak a múltban őket ért sérelmekért, hogy végre egy kettős mérce nélküli világban élhessenek. Kettős mérce nélküli világban, mert már elhangzott a felszólalásokban, hogy ha a holokauszt nevében nyolcvanéves embereket is felelősségre lehet vonni, akkor a magyar nemzet ellen elkövetett bűnökért is felelősségre kell vonni azokat, akik megérdemlik. Lehet, hogy Biszku Béla már idős, de ő megérte ezt a kort, ellentétben Mansfeld Péterrel, aki nem ért meg ilyen szép kort, hiszen őt 18 évesen kivégezték. És még hányan lehetnek, akik Biszkunak is köszönhetően kaptak súlyos ítéleteket, lehet, hogy az Országgyűlés két jelenlegi tagja, Wittner Mária és Murányi Levente is.

S itt rögtön felmerül a kérdés: igazságos-e, hogy egy ember, aki az '56-os megtorlások idején belügyminiszter volt, büntetlenül megússza a ténykedését? Igazságos-e, hogy az államtól lakást, sztárnyugdíjat és kiváltságokat kapjon? Igazságos-e, hogy ez az ember napjainkban személyiségi jogokra hivatkozva betilthasson filmeket, ezzel megakadályozva, hogy az áldozatok megismerhessék az igazságot? Igazságos-e, hogy hazánkban mindig a bűnösöknek vannak jogaik, az áldozatoknak meg csak a keserűség marad? Természetesen - remélem, önök is így gondolják - ez nem igazságos. Éppen ezért kérem önöket, hogy végre kezdjék el az elmúlt hatvan év elszámoltatását, és ezzel adjunk igazságot az embereknek, és adjunk igazságot Magyarországnak.

Én nem tudom, hogy volt-e rózsadombi paktum, csak azt tudom, hogy ez az ország aszerint működik. Ebben az országban el kellene számoltatni a bűnösöket. Csak két nevet említek én is: Péter Gábor és Farkas Vladimír mindenféle felelősségre vonás nélkül, nyugodtan élte az életét haláláig, az úgynevezett rendszerváltás után is. Szerintem ez megengedhetetlen ebben az országban. De hogy még egy visszásságot említsek a mai Magyarországról: az a Gyurcsány Ferenc, aki minden egyes holokausztmegemlékezésen a legelső sorban menetel, az a Gyurcsány Ferenc álságosan egy volt zsidótól elvett villában, a Goldberger-villában ébred fel nap mint nap.

Azt kellene megszüntetni Magyarországon, hogy ez a kettős mérce legyen, és hogy ez az álságosság megszűnjön. Csak akkor kezdhetjük el a jövő építését, ha szembe merünk nézni a múlttal. Ezért kérem a kormányt, hogy a szeptember 30-ai határidőig ne csak a múlt feltárásával, hanem a tényleges elszámoltatással kapcsolatban is tegyen javaslatot.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu