SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Lendvai Ildikó levett egy nagy terhet a vállunkról, hiszen itt lebegett a fejünk fölött az a mondata, hogy aki öregnek mer engem hívni, annak kitépem a haját, és most ő vallotta be, hogy nagymamakorban van, ezt köszönöm szépen neki. (Lendvai Ildikó: Ezt még magának is mondhatom.) Lendvai Ildikó ismételten nem hazudtolta meg magát, tehát amikor egy olyan törvény, egy olyan ügy kerül a nyilvánosság vagy akár a Ház elé, amely a kommunizmusról, a kommunizmusban elkövetett bűntettekről szól, akkor előhúzza a holokausztkártyát, és ismételten elkezdi összemosni ezt a két eseményt.
Kedves Lendvai Ildikó! Nem mi címkézünk, hogy egyik halott, másik halott, önök hoztak létre egy ilyen világot. Pontosan az emberiség ellen elkövetett bűntetteket címkézték, hiszen Hitlerről beszéltek, Hitlerről folyamatosan beszélnek, Sztálinról pedig hallgatnak a mai napig. A kommunizmus nevében elkövetett eseményekről önök cenzúrázták az információkat; lehet, hogy pont ön, az MSZP-s ténykedése során.
Viszont Lendvai Ildikónak volt a felszólalásában egy olyan rész, ami megfontolandó. Ugyanis azt mondta, hogy eddig azért nem lehetett továbblépni, mert különböző viták miatt nem volt meg a kétharmad ahhoz, hogy az állambiztonsági adatokat, a III/III-as listákat és hasonlókat nyilvánosságra hozzuk. Ezzel elmondta a kormánypárti képviselőknek, hogy önöknek nagyon nagy a felelősségük, hiszen megvan, a birtokukban van az a kétharmad, amivel ezeket a dolgokat megváltoztathatják.
Tehát kérem önöket, a Jobbik nevében kérem önöket, hogy hozzák nyilvánosságra a III/III-as listákat, tárjuk fel végre normálisan az elmúlt évek történéseit, hogy mindent megtudhassunk. Ez a kétharmad birtokában - ki kell jelenteni - az önök felelőssége ebben a ciklusban.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés