TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! A mondandójának első felében elmondottakat tiszteletben tartom, még ha nem is értek vele egyet, de úgy gondolom, hogy mondandójának az első fele nem ad érveket arra, hogy ezt a módosítást behozzák. A másik fele pedig enyhén szólva is kérdéses. Ön azt mondja, hogy előállhat olyan gazdasági helyzet, amelyben szükség van a kormány mozgásterére, és az a szigor, ami megjelenik az eredeti állapotban, példátlan. Hadd utaljak arra, hogy ezt a példátlan szigort önök támogatták, amikor mi elővezettük. Ezt azért jó rögzíteni.
Másfelől a vita nemcsak közöttünk van, tehát nemcsak az ellenzéki pártok és a beterjesztők között, hanem a Költségvetési Tanács és önök között van. Ha az emlékeim nem csalnak, a Költségvetési Tanácsot is közös javaslattal fogadtuk el, önök is - és természetesen mi is - szükségesnek tartották, hogy legyen egy olyan szakmai testület, amelyik a költségvetésre vigyáz, a költségvetés ügyében véleményt fejt ki, a költségvetés elfogadása előtt pedig véleményez, és olyan emberekből kell állnia, akiknek a szakmai véleménye ha nem is megkérdőjelezhetetlen, de sokat nyom a latban. Ezért hadd utaljak arra, hogy nemcsak velünk van a vita, hanem a Költségvetési Tanáccsal is, amely a vita első szakaszában benyújtott és most tárgyalt módosítók ügyében, és általában az önök javaslata ügyében is teljesen elutasító. Ez van a képviselők előtt jelenleg a Költségvetési Tanács javaslatában. Ezért fenntartjuk a módosítóinkat, és nem tudjuk elfogadni azokat az érveket, amelyek a megváltoztatást próbálják célozni.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés