VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ékes József képviselőtársammal alapvetően egyetértve azért szeretnék emlékeztetni valamire akkor, amikor a képviselő úr nagyon helyesen és számomra is támogatható módon arról beszél, hogy milyen óriási hiba és mekkora kár következik abból, hogy a Malév privatizációs szerződésébe nem lehetett belelátni, és az államháztartásra nézve milyen szomorú következményekkel jár egy ilyen privatizációs szerződés.
(11.40)
Azért arra emlékeztetnék ezzel párhuzamosan, hogy az önök országgyűlési kétharmada volt az, amely előterjesztett képviselői önálló indítványként egy olyan törvényjavaslatot, amely az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásról szóló törvények módosítását célozza, és változtatja meg ezeket a törvényeket olyan módon, hogy a Magyar Fejlesztési Bank alá rendelnek egy sor állami vállalatot, rontják ezen állami vállalatok gazdálkodásának az átláthatóságát, gyakorlatilag kizárják mind a parlamenti ellenzéket, mind a nyilvánosságot - itt elsősorban természetesen a szakmai nyilvánosságról beszélhetünk -, amely érdemi állásfoglalást tudna ezekben a kérdésekben tenni.
Mi úgy gondoljuk, hogy ez ellentmond azért annak, amit Ékes képviselő úr mond, és amit mi egyébként támogatunk, hogy valóban legyen átláthatóság. Látjuk azt is - most elég, ha az elmúlt évek visszásságaira gondolunk -, hogy a kvázi fiskális gazdálkodást folytató vállalatoknál milyen visszaélések voltak. Ez valóban egy költségvetési csapdahelyzet, de éppen ezért lenne fontos az, hogy transzparens gazdálkodás megvalósulhasson, megvalósulhasson mind a parlament, mind a nyilvánosság ellenőrző szerepe.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés