VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Pontosítanom kell a szavaimat, elnök úr. A Jobbik a magyar nemzeti érdekeket képviseli ebben az Országgyűlésben, az LMP pedig egy olyan párt, amelynek a legfőbb támogatója, a saját honlapjának tanúbizonysága szerint, egy amerikai ingatlanbefektető. Ez azonban egy olyan komoly különbség, amit itt el kell hogy mondjunk, nem először, és nem utoljára fogjuk ezt megtenni. Éles a kontraszt, látnunk kell ezt.
És még egyszer azért, hogy Schiffer úr is követni tudja a szavaimat, én arról beszéltem, hogy a társadalmi igazságosság igénye a jogrendszernek a mi felfogásunk szerint egy követendő célja. Mi úgy gondoljuk, hogy ha kétharmados felhatalmazást kap egy pártszövetség arra, hogy az ország ügyeit ilyen erőteljes eszközökkel kormányozni legyen képes, akkor élnie kell azzal, hogy a társadalmi igazságosság igényét ilyen módon is kielégítse, megtörténjen a történelmi elszámoltatás, megtörténjen az elmúlt időszak, akár csak az elmúlt nyolc év - bár én inkább az elmúlt húsz évre terjeszteném ezt ki - gazdasági bűncselekményei miatti - bűncselekmények miatti, még egyszer mondom - büntetőjogi felelősségre vonás, nemcsak politikai, hanem büntetőjogi eszközökkel is.
(10.30)
Ez a javaslat is arról szólna, hogy állítsuk legalább pellengérre azokat az embereket, akik a múltban a nép ellen ilyen bűnöket követtek el.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés