DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor mi annak idején azt mondtuk, hogy az elszámoltatás az új államalapításnak alapkérdése, akkor ezekre az ügyekre gondoltunk. Nem lehet ilyen erkölcsi alapon új államot építeni. Új alapokat kell leraknunk, és ahhoz első lépés azok elszámoltatása, akik politikai, jogi, erkölcsi, egyéb felelősséget kell hogy viseljenek az elmúlt időszak történéseiért.

Ennek megfelelően Papcsák Ferenc kormánybiztos úrral fölvettük a kapcsolatot. Úgy tudom, a kormánybiztos úr egyik kiemelt ügyként kezeli; valóban, nemcsak politikai felelősségről szólhat most már valószínűleg az ügy, hanem polgári jogi és büntetőjogi felelősség is fölmerülhet ebben a kérdésben.

(Azt gondolom, elemi kötelessége az Orbán-kormánynak...)

BB/Jakab--/(Ángyán)/VA

(16.00)

Azt gondolom, hogy elemi kötelessége az Orbán-kormánynak, hogy ha valóban egy új társadalmi szerződést akarunk kötni és új alapokra, új erkölcsi alapokra helyezni ezt az országot, és együtt akarunk működni a jövő építésén, akkor ezeket az ügyeket rendbe kell tenni; és a kormány meg fogja tenni a szükséges lépéseket. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu