DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Több lépésen is gondolkodunk ennek a helyzetnek a megváltoztatására. Az egyik valóban az, hogy a természetvédelmi státusát minősíteni át a tó környezetének. Már ma is vannak ott, ahogy a képviselő úr is elmondta, különféle minősítésű természetvédelmi területek. Valóban átgondolandó az egész tónak mint ökológiai egységnek egyfajta egységes rendszerbe foglalása. Ennek a lehetőségét vizsgáljuk. Ezenkívül a monitorozás rendszerét is ki akarjuk építeni, egy KEOP-pályázat vonatkozik erre, ennek az előkészítése is zajlik a Velencei-tó mentén, továbbá a Velencei-tavi madárrezervátum területének bővítése révén is elképzelhető lenne.

És még egy szempontot szeretnék itt a figyelmükbe ajánlani: az európai ökológiai hálózat építése egyébiránt egy európai kötelezettségünk is, ennek részeként épül a nemzeti ökológiai hálózat is. Átgondolható, hogy valóban a vízparti környezet, a vizes élőhelyek maguk ebbe a kategóriába is kerülhetnek. Azt gondolom, hogy az alapértékrendünk változtatása lehetővé teszi mindezen lépéseknek a megtételét, és a kormány készül is ilyen típusú újrafogalmazására a területhasználatnak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu