DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A cigányság sikeres integrációja a Kereszténydemokrata Néppárt kitüntetett célja. Az utóbbi nyolc évben nemhogy javult, hanem éppen hogy romlott a helyzet, nem utolsósorban a szakmailag elhibázott programok következtében és az ellenőrizetlenül osztogatott óriási összegek mellett. A témával a jobbítás szándékával sok elkötelezett kutató is foglalkozik, például Póczik Szilveszter kriminológus, történész, nyelvész, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa. Szerinte a romák integrációs kudarca az iskolában a legélesebb, ugyanis a halmozottan hátrányos körülmények között nevelődő roma gyermekek hatéves korban még nem tudnak megfelelni azoknak az iskolai elvárásoknak, amelyeknek a többségi társadalom gyerekeinek átlaga képes eleget tenni. Pályafutásuk kudarcsorozat az átlagos képességű gyerekek oktatására kialakított átlagos iskolában, hangsúlyozza a kriminológus egy interjúban. Ennek logikus következménye, hogy az iskolai agresszív cselekmények elkövetői javarészt cigány gyermekek vagy frusztrált szüleik. Ha egy ilyen iskolában a pedagógus felzárkóztat, akkor nincs ideje tehetséggondozásra. A nem roma szülők pedig, saját szempontjuk szerint gyerekeik érdekeit nézve elviszik az ilyen iskolából gyermekeiket ígéretesebb intézménybe. A szakember szerint így jönnek létre a szegregált iskolák, nem pedig úgy, hogy a cigány származású gyerekeket ki- vagy berekesztik egy iskolába.

Járóka Lívia roma származású európai parlamenti néppárti képviselőnk az Európai Tükör májusi számában pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes előrejelzések szerint Magyarországon 40 éven belül az aktív korú népesség 50 százaléka is lehet roma származású. Össztársadalmi érdek ennek az 50 százaléknak munkaerőpiacra juttatásához az iskoláztatásuk. Megdöbbentő és a jövőre vonatkozóan figyelmeztető adat, hogy ma az alacsony iskolázottságú emberek foglalkoztatási rátája alig több 27 százaléknál. Tisztelt Államtitkár Úr!

Figyelembe véve a tudós kriminológus véleményét, kérdezem, hogy kell-e erőltetni az integrációt az iskolákban, ha az a gyakorlatban bizonyítottan szegregációhoz vezet. Kell-e erőltetni olyan eszközt, amely a kitűzött cél ellenében hat? A másik kérdésem: milyen, a roma társadalom valódi integrációját elősegítő oktatáspolitikát kíván megvalósítani a kormány?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu