DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mélyen egyetértek mindazzal, amit mondott, és ez nem is véletlen, mert egyetértek vele szóról szóra, azért, mert egy közös iránytű vezeti az első akciótervben beterjesztett valamennyi törvényjavaslatunkat. Ez a közös iránytű a józan ész iránytűje.
Miért is lenne kizárva az állam a gazdaság köreiből? Mondjuk mi: szükség van egy erős, szabályozó államra a piac mellett.
Miért is lenne igaz az, hogy csak az exportpiac számít? Nem, a hazai piac is számít, legyen az például gyümölcspárlat.
Miért is lennének a kis- és középvállalkozások gyengébb szereplői, méltatlanul háttérbe szorított szereplői a hazai piacnak? Miért csak a nagyvállalatok legyenek ott a legerősebbek között?
Az iránytű további működésének jele az, hogy a termelést fogjuk segíteni a spekuláció helyett. Működik az iránytű akkor is, amikor azt mondjuk, hogy a helyi gazdaság ugyanolyan fontos, mint a globális vagy európai gazdaság.
Miért lenne egy józan iránytű szempontjából helyes az, ha 2 millió forintnál magasabb végkielégítéseket fizetnének a közszférában?
Miért is lenne a józan ésszel összhangban az, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének két és félszerese a fizetése egy Ben Bernanke, tudom, méltán elfeledett, de mégiscsak az amerikai jegybank elnökének fizetéséhez képest?
Miért lenne az a józan ésszel összhangban, hogy a közszférában az átlagkereset tízszeresénél magasabb összeget keressenek?
Miért lenne a józan ésszel összhangban az bárki szerint, hogy Magyarországon legyen a világ egyik legmagasabb bürokratikus terhe?
Miért lenne az a józan ésszel összhangban, hogy Magyarországon a világ 186 országa közül a 133. legmagasabb a bürokrácia terhe az adózás terén?
Miért lenne az a józan ésszel összhangban, hogyha valaki azt mondja, legyenek magas adók? Magyarországon a világ 186 országa közül a 151. legmagasabb adóteherrel rendelkező gazdaság vagyunk.
Nos, a józan ész nevében és iránytűjével a második Orbán-kormány első akcióterve ezeket a pontokat támadja meg, és azt gondolom - ahogyan a képviselő úr is mondta -, helyes irányba teszi az első lépéseket. Ezek az első lépések.
És ahogyan a képviselő úr mondta, Európával, az Európai Unióval össze vagyunk kötve, még az eurózónával is össze vagyunk kötve; figyelnek ránk. Figyelnek ránk, amikor egy bankadóról döntünk, figyelnek ránk, amikor egy végkielégítéseket terhelő adóról döntünk.
A józan ész Európára ugyanúgy ráfér, mint ránk. Azt gondolom, követni fognak sok területen bennünket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés