DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Annyiban szeretnék csak Balczó képviselő úrra reagálni, hogy megértve azokat az érveket és indítékokat, amiket elmondott, tiszteletben tartva a véleményét, továbbra is nagy tisztelettel kérném arra, hogy mellőzzék a Házban az olyan jellegű szókapcsolatokat, amelyek adott esetben az ön szándékától függetlenül alkalmasak arra, hogy adott társadalmi csoporttal kapcsolatban a nagyközönségben az előítéleteket erősítsék.
Ami a konkrét... (Vona Gábor közbeszól.) Gönczöl Katalint máskor sem idéztem ebben a Házban. (Derültség, közbeszólások a Jobbik soraiban.) Ami a konkrét törvényjavaslatot illeti, úgy néz ki, hogy a három csapás törvény után megjött az Országgyűlésbe a két pofon törvény. Tudniillik, ahogyan azt Dorosz Dávid képviselőtársam az előbb már elmondta, ez nagyon világosan fakad abból, amit Orbán Viktor már korábban meghirdetett. Ő annak idején azt mondta, hogy két pofonnal hazazavarja a tőlem jobbra helyet foglaló képviselőtársaimat, most a két pofon... (Közbeszólás a Jobbik soraiból: A gárdistákat.) A gárdistákat, így van, és úgy néz ki, hogy ez a törvényjavaslat valóban két pofonról szól.
Két iránya van ennek az egész javaslatnak, de nem csak én gondolom így, a legolvasottabb és általam nem különösebben kedvelt szélsőjobboldali portál is hasonló véleményen volt a minap. Mert egyfelől azt mondja, hogy a törvényjavaslatnak, ennek a tervezetnek vannak döntően cigányokkal kapcsolatos részei is. Valamiért ezt gondolták ennek a törvényjavaslatnak az elejéről. Majd ugyanez a portál arra a következtetésre jut, hogy Pintér közbiztonság-javító terveinek jó része arról szól, hogy jobban be akarja fenyíteni a gárdát.
Világos a helyzet: önök egyfelől ki akarják fogni a szelet a Jobbik vitorlájából, nem először - és gondolom, nem is utoljára - különböző programpontokat a Jobbik programjából meg kívánnak valósítani, másfelől viszont - adott esetben nem szégyellve átvenni a Gyurcsány-kormány eszközeit - túllépve a szabadságjogok alkotmányos határain, kívánják korlátozni a Jobbikhoz kötődő különböző társadalmi szervezetek, formációk működését.
Mindkét iránya ennek a javaslatnak azon az elvi alapon áll, hogy a közérdek, amelyben értelemszerűen a közbiztonság is beletartozik, ennek védelme érdekében növeli a közhatalom lehetőségeit a szabadság rovására. Itt mindjárt meg kell jegyezni, hogy természetesen nem cél a lopás, a jogtalan haszonszerzés, a szabálysértések elkövetésének szabadságát védeni. A másik oldalról azonban történelmi tapasztalat, hogy az állam és annak szervei nem tévedhetetlenek, sőt, ahogyan már ma is számos büntetőeljárás jelzi, a súlyos visszaélések lehetőségét sem lehet kizárni.
Éppen ezért a két irányban meghatározott változtatások csak akkor illeszthetők egy demokratikus jogállam kereteibe, ha egyidejűleg az állam elsőrendű kötelességének is eleget tesz. Ez pedig nem más, mint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak tiszteletben tartása és védelme. Alkotmányos megközelítésben a javaslatok az emberi jogok korlátozása árán kívánják a közérdek érvényesülését előmozdítani anélkül, hogy az előbbiek oltalmazására a legcsekélyebb mértékben is rendelkeznének.
Megjegyzendő, hogy az emberi jogok nem csupán a politikai közösség tagjainak javát szolgáló értékek intézményes garanciái, hanem egyben a hatalommal való visszaélés, a korrupció elleni biztosítékok is. Ilyen megközelítésben a javaslatok jelenlegi formájukban nem csupán egy alkotmányosan aggályos irányt követnek, hanem a feltételezhetően kitűzött célok megvalósítását sem szolgálják.
Konkrétan ennek a törvényjavaslatnak a lex gárda vagy éppen lex Vona jellegű passzusairól beszélnék röviden. Először is, jó arra emlékeztetni, hogy az egyesülési szabadság, amit az alkotmány biztosít, nem pusztán a jogszabályban az állam által elismert egyesülés alapításának a jogára terjed ki. Egyesüléseket bármikor alakíthatunk úgy, hogy nem felelünk meg például a tízfős kritériumnak, amit az egyesülési jogról szóló törvény előír, és csomó más törvényi feltételnek, de nem is kérjük azt, hogy az állam a jogi személyiséggel elismerje és jogalannyá tegye a személyegyesülésünket. Bármikor - itt, egy frakción belül is - alakíthatunk munkacsoportokat, kabineteket és a többi, anélkül, hogy bármiféle állam általi elismerésre vágynánk.
Ezt azért fontos elmondani, mert amikor a '89. évi III. törvény annak idején rendelkezett egy egyesület feloszlatásáról, akkor ez az aktus, tehát amit az egyesület feloszlatása jelent, nem jelent többet és nem jelent kevesebbet, mint hogy ezt az állami elismerést vonja meg. Nem jelenti azt önmagában, hogy az egyébként egyesülni szándékozó felek ne járhatnának össze. Ehhez képest már önmagában az, hogy a büntetőjog és a szabálysértési jog is régebb óta szankcionálja, hogy valaki egy egyébként feloszlatott társadalmi szervezet szervezésében, vezetésében részt vesz, már ez is egy többlet, bár alkotmányosan még tolerálható korlátozás.
Nézzük azonban, hogy maga a szabálysértési kormányrendelet, amit Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor öntött végső formába - mármint az idevonatkozó passzust -, az hogyan rendelkezik. Először is azt mondja az első bekezdése, hogy a társadalmi szervezet feloszlatásáról hozott döntésben jogellenesnek nyilvánított tevékenységet végez, az szabálysértést követ el.
Mi ezzel a passzussal a probléma? Először is, egy olyan szabálysértési tényállást vett át, ahol azt mondja ki a jogszabály, hogy szabálysértést követ el az, aki a bíróság által a társadalmi szervezet feloszlatásáról hozott döntésben jogellenesnek nyilvánított tevékenységet végez. Ez azonban nem felel meg az alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredeztethető normavilágosság követelményének.
(A bíróság nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenesnek...)
BB/Latorcai-Földesi-Nyakó/(Schiffer)/VA
(22.20)
A bíróság nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenesnek a konkrét ügy elbírálásán túlmenően. Másképpen fogalmazva: a bíróságoknak nincs jogalkotó hatáskörük.
Teszem azt - konkrét ügyre reagálva - aki nem kapta meg például a Magyar Gárda Egyesületnek a mozgalomra is kiható feloszlatásról szóló határozatát, az nem ismerheti meg annak tartalmát. Az ilyen szabályozás tehát sérti a szabálysértésekre is irányadó "nullum crimen sine lege" alkotmányos büntetőjogi alapelvét. (Taps az LMP és a Jobbik padsoraiban.)
Ebből az következik, hogy itt most önök a szabálysértési kormányrendeletnek egy olyan passzusát kívánják átvarázsolni a törvénybe, amit legjobb lenne egészen egyszerűen kiiktatni a szabálysértési kormányrendeletből.
De menjünk tovább! Az inkriminált szabálysértési kormányrendelet tiltja a feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhájának, formaruhájának viselését. Ha azt veszem, hogy adott esetben a közrend védelme szolgálja azt, hogy ne lehessen a Magyar Köztársaságban paramilitáris szervezeteket létrehozni, ha az a kormány célja - ezt megfogalmazta a miniszterelnök úr, hogy az állam erőszak-monopóliumát mindenki tartsa tiszteletben, ez természetesen egy akceptálható alkotmányos érdek, akkor erről kell beszélni. Akkor arra kell büntetőjogi vagy adott esetben szabálysértési tényállásokat kreálni, hogy ne lehessen szankcionálatlanul olyan paramilitáris, az állam erőszak-monopóliumát megkérdőjelező szervezeteket létrehozni. Nem ezt tette Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor.
Ezzel együtt önmagában feloszlatott társadalmi szervezet formaruhájának viselésével kapcsolatban szabálysértési szankciót meghatározni adott esetben még a szükségesség, arányosság alkotmányos mércéje szerint akár még meg is felelhet. Ami viszont már egészen biztosan kívül áll az alkotmányos léptéken - és ezért bátorkodtam azt a kijelentést tenni, hogy ez a lex Vona, hiszen ezzel az esettel álltunk szemben május 14-én -, amikor nem ám azt az egyenruhát, formaruhát viseli az illető, hanem olyat, amelyről annak jellegzetes tulajdonságai miatt bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerhető fel.
Ez már egy olyan közvetett kapcsolat azzal az alkotmányos céllal, alkotmányos érdekkel, amit adott esetben még tolerálhatóan korlátozni kívánnak, hogy ez egészen biztos túlmegy azon a határon, amit egyébként a szimbolikus kifejezés szabadságára is kiterjedően az Alkotmánybíróság a szólásszabadság, a véleményszabadság korlátozására megszabott.
Hiszen - tegyük világossá! - a különböző öltözékek viselése éppúgy, mint annak idején Demszky Gábor megboldogult kormányrendeletében a traktorokkal történő felvonulás, a szimbolikus szólás egy megnyilvánulási formája. Akkor, amikor a 30/1992-es, de legutóbb a 18/2004. alkotmánybírósági határozatban az Alkotmánybíróság kifejlesztette - éppen a szólásszabadság kapcsán - az alapjogvédelmi tesztjét, nagyon világossá tette, hogy ez a védelem kiterjed a szimbolikus megnyilvánulásokra, ráadásul a büntető jellegű szankciók mindenképpen ultima ratiói az alkotmányosan elfogadott szankciórendszernek.
Ha egy kicsit konkrétabban is közelítünk ahhoz, hogy mi is a probléma a jelenleg hatályos kormányrendelet 10/C § (1) bekezdésében megfogalmazott tényállással, leginkább az, hogy egészen abszurd helyzetek állhatnak elő. Tudom, hogy nem önök alkották, de önök kívánják most törvénybe iktatni ezt a szakaszt. Tudniillik - és az előbb erre próbáltam utalni - az ilyen ítéletek, amik egy társadalmi szervezetet feloszlatnak, adott esetben egy magatartást jogellenesnek minősítenek, a magatartás jogellenessége abban a konkrét kontextusban érvényes, hiszen a bíróságok Magyarországon eseti bíróságok, eseti jogsértéseket bírálnak el adott esetben, tehát azt a magatartást konkrét személlyel, jogi vagy természetes személlyel kapcsolatban nyilvánította jogellenesnek.
Ezek után ez a szabálysértési kormányrendelet megengedi azt, hogy olyan is elkövesse ezt a szabálysértést, aki adott esetben még csak tagja sem volt ennek a társadalmi szervezetnek, amit feloszlattak. Úgyhogy rövidre zárva: a Lehet Más a Politika olyan, a kommunikációs szabadságjogok kíméletét szolgáló törvénymódosítást fog előterjeszteni, ami egész egyszerűen száműzi a törvényjavaslatban egyébként is kiiktatni kívánt paragrafushelyeket a kormányrendeletből.
Azt javasoljuk az Orbán-kormánynak, hogy ne folytassa a Gyurcsány-kormány jogkorlátozó politikáját. Azt láthattuk az elmúlt években, hogy minden egyes olyan eset, amikor a demokratikusan megválasztott kormány föladja a liberális jogállam alapelveit, és úgy gondolja, hogy az alapvető polgári szabadságjogok korlátozásával lehet a szélsőjobboldali tevékenységeket valamilyen módon korlátozni, ezek minduntalan a különböző szélsőséges mozgalmak, az elégedetlenség növekedésével jártak.
Az ilyen fajta jogkorlátozások hiteltelenítik a liberális jogállamot. Abban hiszünk, hogy éppenséggel a szabadságjogok erősítése a vita területének minél szabadabbá tétele az, ami igenis erősítheti a demokratikus jogállamot, úgyhogy éppen ezért nagy tisztelettel kérem önöket, hogy térjenek le arról az útról, amit egyébként Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor jelölt ki. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés