SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gondolom, sokak előtt ismeretesek azok a mondatok, amelyeket idézetként fölolvasok önöknek: Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább - mondta Gyurcsány Ferenc 2006-ban.
És azt kell mondani, hogy mégiscsak volt tovább, hiszen önök ugyanazt a gyakorlatot folytatták tovább az elmúlt években és 2010-ben is. Trükkök százaival csapdákat állítottak, aknákat helyeztek el a következő kormánynak. Ha a következő kormányt meg akarják rengetni, az érthető. Ha a Fidesz-KDNP-t politikailag tönkre akarják tenni, az érthető. Az már sokkal kevésbé érthető, amit önök tettek. Önök nyugdíjasok millióit, önök rászorultak százezreit, önök lakáshiteles válságban élő emberek tízezreit akarták tönkretenni az elmúlt hónapokban, az elmúlt években. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük Szabó Vilmos: Kósa!)
Csodálkozom, ha olyan nagy gondjuk van, tisztelt szocialista képviselőtársaim, javasolom, hogy Simon Gábor egyik szerződése alapján próbáljanak szerezni vagy kérni tanácsot, aki közel egymillió forintot költött csak arra, hogy a jó zárás, az együttes élmény feldolgozása, a csoportkohézió megtartása, veszteségek és tanulás; illetve pszichés stabilitás megtartására költött több mint 900 ezer forintot. Ha ezt nem tudják elviselni, amit most elmondok, akkor biztosan sokkal nehezebben fogják a többit elviselni, amit az emberektől kapnak.
Három olyan példát fogok önöknek hozni, három olyan kormánypéldát, amit önök helyeztek el csapdaként a következő időszaknak, amelynek vesztesei pedig sok százezren lennének.
Április 15-ével - minő véletlen -, a két választási forduló kellős közepére önök úgy döntöttek, hogy a kilakoltatási moratóriumot megszüntetik. Ha nem lépett volna most a kormány, akkor további százak kerülhettek volna az utcára, további ezreknek az élete lett volna teljesen bizonytalan. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük dr. Bárándy Gergely: Már nem mi kormányzunk.)
Egy másik kormányrendeletük értelmében, 2009-ben hozták, érdekes módon júliusi hatállyal, mégpedig azt, hogy a nyugdíjakat 3-4 nappal később lehetett volna csak kifizetni, 3-4 nappal később kapták volna a nyugdíjasok. Vajon miért tették ezt önök? Vajon miért kellett így a nyugdíjasokat adott esetben nehéz helyzetbe hozni? Ha a kormány nem vette volna észre ezt a változtatást, akkor nyugdíjasok milliói reklamálhattak volna, és háborodtak volna föl azon, hogy miért nem kapják meg a nyugdíjakat.
A harmadik csapda pedig a gáz- és távhőtámogatással kapcsolatos. Önök úgy rendelkeztek, hogy június 30-ával megszűnik végleg a kompenzáció. Ennek az lett volna a következménye, hogy 960 ezer, a legszegényebb körülmények között élő, a legnyomorúságosabb körülmények között élő honfitársunk és ennyi család ment volna teljesen tönkre, hiszen őket a gáz- és távhő-kompenzáció teljes megszűnése 30, 40, sőt adott esetben több mint 50 százalékos emelkedéssel sújtotta volna.
Éppen ezért, tisztelt Országgyűlés, a nemzeti együttműködés kormánya meg fogja védeni a polgárait az önök támadásaival szemben. Éppen ezért olyan kormányrendeleteket hoztunk itt az elmúlt hetekben, amelyek mind a kilakoltatástól megvédik a százezreket, mind az idősek megkapják a nyugdíjukat időben, illetve a gáz- és távhőtámogatás rendszerében mindenképpen meg fogják kapni december 31-éig az alsó két kategóriában élők azt a támogatást, ami elemi szükség ahhoz, hogy ne menjenek még jobban tönkre, ne kerüljenek nyomorba, és adott esetben ők se veszítsék el a lakásukat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök jókat szórakoznak ezeken a témákon. Önök jókat mosolyognak most is a most fölvetett dolgokon. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük dr. Vadai Ágnes: Csak rajtad és a...) De amikor arról volt szó, hogy 20 millió forintokért nyugdíjas-akadémiákat tartottak fönn csak politikai célokból, azokból a pénzekből sokan, sok százan örültek volna, hogy kifizethették volna a számláikat, és rendbe tehették volna az adósságaikat.
Önök, amikor eltörölték a kompenzációt, jót mosolyognak most is rajta (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük dr. Bárándy Gergely: Ki mosolyog? - Dr. Vadai Ágnes: Kormányozni kellene.), 10,2 milliárdot kellett volna valahonnan összetenniük. De önök mivel foglalkoztak? Azzal, hogy 4 milliárd forintért egy olyan tévét gründoljanak, aminek az lett volna a célja nyilván, hogy egy baloldali hírtévé megjelenjen itt a műsorok folyamán. (Derültség és közbeszólások az MSZP soraiban, köztük: Miért, van jobboldali?)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lehet, hogy ez nagyon vicces, lehet, hogy ez nem tetszik, de ha végül is önök nem tudnak mást kezdeni magukkal, nem értik azt, hogy megváltozott itt az ország (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük dr. Vadai Ágnes: Államtitkár úr, kormányozni kellene. Dolgozni kellene.), forduljanak Simon Gáborhoz és tanácsadójához, egymillió forintért önöket is elkezelgeti.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés