TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdekes megélni azt a parlamentben, hogy a szocialisták, akik 8 éven keresztül vezették az országot, folyamatosan úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne ahhoz a kialakult állapothoz, ami van az országban, és azokhoz a nehézségekhez, amelyeket a családok, a nyugdíjasok, sok esetben a gyermekek megélnek. Ahogy államtitkár úr elmondta, számtalan taposóaknát hagytak maguk után az új kormány számára, és ezeket a taposóaknákat ügyes lépésekkel próbálja meg a polgári kormány kikerülni, felszámolni, és megvédeni azokat az embereket, akik védelemre szorulnak.
Így történik ez a kilakoltatási moratórium esetében is, ami április 15-éig volt érvényben, az új kormány által meghozott kormánydöntés értelmében pedig június 10-étől él. A kettő közötti joghézag felszámolására is folyamatosan megpróbálunk lépéseket tenni.
A kampány során szembesültünk azzal, hogy mintegy utolsó mentsvárként a nyugdíjasokat próbálják ismételten szembefordítani a Fidesszel - nem sikerült. Azt hiszem, azzal, amit államtitkár úr elmondott, most nyáron sem sikerült szembeállítani az új kormánnyal ezt a nagyon széles társadalmi réteget, hiszen időben megkapták a nyugdíjukat. A gáz és a távhő árkompenzációja tekintetében is meg fogjuk védeni azokat, akik a leginkább rászorultak. Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra, a jogokat és a kötelességeket is megpróbáljuk szinkronba hozni a jogos társadalmi elvárásoknak megfelelően. Ezt szolgálta az a döntés, hogy a családi pótlék folyósítását szigorítottuk.
Azt gondolom, ha a szocialisták felelősen gondolkodtak volna az ország lakosságával és az elesettekkel kapcsolatosan, akkor akár ügyvezető kormányként is hozhattak volna olyan döntéseket, amelyek ezeket a rétegeket segítették volna.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés