TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy a mondás is mondja, a baj nem jár egyedül. Májusban elkezdődtek az esőzések, majd kisebb árvizek, kiöntöttek a kis patakok. Akkor is már jelentős kárt okoztak az országban, de még nem kellett kitelepíteni embereket.

Aztán azt hittük, hogy vége van és megúsztuk, két hét sem telt el, megalakult az új kormány, és jött az igazi árvíz. Akkor már ötezer embert kellett kitelepíteni, és most már tudjuk, hogy 317 ház vált lakhatatlanná, 317 családnak jelenleg nincs fedél a feje fölött. Akkor már tényleg joggal hihettük, hogy talán most már vége van a bajoknak, de sajnos nem lett vége, hiszen hallhattuk az ország egyik vagy másik pontján, a Dunántúlon vagy az Alföldön, Mezőhegyesen vagy éppen a minap az ön térségében, Bánrévén és a kistérségben nagyon súlyos katasztrófa történt, hiszen ahogy én magam is láttam a televízióban, egy 81 éves bácsi elmondta, hogy soha életében még nem tapasztalt ilyet, hogy almányi nagyságú jég hullott az égből.

A kár mértéke is egyszerűen érthetetlen, hiszen a házak 80-90 százaléka sérült. Ráadásul a viharkár olyan kegyetlen, hogy ott nincs idő vészhelyzetet, veszélyhelyzetet kihirdetni, néhány percig tart mindössze, és ott maradnak az emberek fedél nélkül a bajban. Én azt gondolom, az első és legfontosabb az, amit önök is tettek az ön vezetésével, amit meg is köszönök önnek, hogy összefogtak, és az embereket igenis biztatták, megjelentek a tűzoltók, és elkezdték lényegében órákon belül a helyreállítást, megóvni a házakat és az embereket attól, hogy még nagyobb kár érje őket.

Azt hiszem, az első és legfontosabb a lélekjelenlét volt, amit önök tettek ebben a pillanatban, de természetesen számíthatnak a kormány segítségére is, amit a következő egy percben szeretnék elmondani, hogy hogyan. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu