TAMÁS BARNABÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2010. július 3-án délután 13 óra 30 perc és 14 óra között olyan természeti katasztrófa sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részét, egészen szűken Gömör négy települését, amelyet álmainkban sem gondoltunk volna. Bánrévre, Hétre, Sajópüspökire, Sajónémetire olyan jégeső és felhőszakadás zúdult, amellyel az ott élők még sohasem találkoztak.
A négy településen mintegy 790 lakást rongált meg a vihar és a teniszlabda nagyságú jég, ezenkívül kárt tett a mezőgazdaságban és kárt tett a személygépkocsikban és minden olyanon, amely szabad téren volt található. Több olyan kár keletkezett, amely milliárdos nagyságrendű, és ezért kérem a belügyminiszter urat, jobban mondva az államtitkár urat, hogy képviseljen minket, próbáljanak meg valamit segíteni ezeken a településeken, hiszen a négy településen nagyon szegény emberek élnek, a biztosítások tekintetében mindössze csak 30 százalékban voltak biztosítva ezek a lakások, tehát majd nem tudják kifizetni azokat a károkat, amelyek keletkeztek az épületekben, sőt a tetőkön még a fólia elhelyezése is gondot jelentett. Arra már gondolni sem merek, hogy az őszre hogyan lesz ezeken a tetőkön fix tető, fix borítás, amelyeket nem tudom, meg tudnak-e fizetni az itt élő emberek.
Kérem ezért az államtitkár urat, hogy minden segítséget nyújtsanak meg a Héten, Bánrévén, Sajópüspökiben és a Sajónémetiben élő embereknek. Sajnálatos módon viszont itt az idősek és a rászorultak 65 százaléka tényleg magatehetetlen, és képzett munkaerőre lenne szükség, éppen ezért kérek minden olyan embert, aki ebben tud segíteni, nem csak a belügyminisztert és a Belügyminisztériumot, segítsenek, és ha ez így lesz, az összefogásból - már egyszer bebizonyította Magyarország, hogy a bajban tud segíteni -, remélem, mi is kapunk.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés