VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bármennyire meglepő is, és természetesen tudom, hogy csak színjáték volt az egész, de a húsz évvel ezelőtti időkben is rendszeres volt a miniszterelnökkel való találkozása a legfőbb egyházi vezetőknek. Természetesen ez a három alapvető történelmi egyházra és az izraelita hitközségre vonatkozott. Ezt a rendet immár nem látszatból, hanem valóságos kérdések megtárgyalása, az egyháziak véleményének meghallgatása érdekében tartotta meg az Antall-kormány, a Horn-kormány, természetesen az első Orbán-kormány s még Medgyessy miniszterelnök úr is.
Annak ellenére, hogy az egyházi felső vezetők többször is kezdeményezték, teljesen elmaradtak ezek a találkozások a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idejében. Sőt, egyszer a miniszterelnökkel való találkozásra szólt ugyan a meghívás az egyházi vezetők kezdeményezésére, de valamelyik éppen kijelölt, ám semmiben nem kompetens vezető fogadta a legfelsőbb szintű egyházi küldötteket.
Kérdezem: mikor kerülhet sor arra, hogy a fenti egyházi, hitközségi vezetőkkel a legfelsőbb szintű találkozás újból megtörténjen? Nagyon régen várunk már arra, hogy a tényleges történelmi egyházakat és az izraelita hitközséget valóban tárgyalópartnernek tekintse a kormány, meghallgassa és komolyan is vegye azokat a javaslatokat, gondolatokat, amiket ezen közösségek a nemzet jelene és jövője érdekében tehetnek.
Abban a reményben, hogy kérdésemre nem az elmúlt hat évben megszokott alibi válaszokat kapom, várom államtitkár úr megnyugtató válaszát. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés