VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa érzés fogja el az embert akkor, amikor elolvassa a törvényjavaslat megszövegezését, ugyanis rögtön a cím arról szól, hogy a közbiztonság javítása érdekében szükséges törvénymódosítások, és ehhez képest egy törvénycsomagba belepakolt lex gárda újabb változatával találkozunk. Szeretném megkérdezni a jelenlévőket, különösen államtitkár urat, hogy hány olyan esetet ismer, amikor a Magyar Gárda tagjai kiraboltak volna valakit, megfélemlítettek volna valakit, nem úgy, ahogy elmondják a médiában, hanem valóban, zsaroltak volna valakit, otthonokat fosztottak volna ki, és egyáltalán, a magatartásuk alkalmas lenne arra, hogy a közbiztonság jelenlegi állapotát Magyarországon megrendítse. Biztos vagyok benne, hogy államtitkár úr egyetlen ilyen esetet sem tudna mondani. A Magyar Gárda és a jelenleg működő Nemzeti Gárda amióta megalakult, egyetlen valóban törvénytelen cselekedetet nem követett el, a közbiztonságot nem veszélyeztette. Mi azt látjuk, hogy ez a salátatörvény azért lett egybeterelve - egy ronda nagy csomagot csináltak oda nem illő dolgokból -, mert a kormányzat az aktuális politikai céljainak megfelelően próbálja a jog betűjét a kétharmad birtokában formálni.
Nagyon sok minden kimaradt. S bár egyszer már megtörtént ez - államtitkár úr akkor sajnos, lemaradt a kései óra miatt, s most is ilyen későn kell erről tárgyalnunk ebben a jogszabályalkotó hevületben, amelyben a kormány jelenleg is működik -, azért néhány szóval szeretném áttekinteni azt a folyamatot, ami odáig vezetett, hogy most ilyen csomagokkal kell foglalkoznunk, és még mindig nincs megoldva a megélhetési bűnözés ügye, amivel szemben a törvényjavaslat fel szeretne lépni.
Ha egy rövid történelmi kitekintést teszünk, akkor azt látjuk, hogy ahogy a rendszerváltás megtörtént, százezrek, sőt gyakorlatilag egy milliós tömeg elvesztette a munkahelyét, ezzel párhuzamosan megszűnt a közbiztonság, szétverték a rendőrséget. Az ön főnöke, Pintér Sándor ezt az időpontot rendőri vezetőként élte meg. Megjegyzem egyébként, hogy velem együtt, mert abban az időszakban én is rendőrként dolgoztam és tudom, hogy mit jelentett ez az időszak. Ezt követően aztán a különböző kormányok, amelyek egymást váltották, ezen a területen egyik rossz intézkedést hozták a másik után.
Az első nagy csapás a kettőből az önök kormányzása idején, 1999-ben következett be, amikor a bűncselekményi szabálysértési értékhatárt a Fidesz polgári kormánya 5 ezer forintról 10 ezer forintra duplázta meg. 2000-ben hatályba lépett ez a rendelkezés, majd pedig ugyanezt a rossz gyakorlatot folytatták tovább a szocialisták a maguk kormányzati ciklusában, ők 10 ezer forintról 20 ezer forintra emelték a bűncselekményi szabálysértési értékhatárt. Hát, Kontrát úr, a baj nem lett volna ekkora, ha önök nem csinálnak belőle ekkora problémát, illetve nem fújják ekkorára ezt a dolgot. Az önök felelőssége teljesen nyilvánvaló ebben az ügyben: az, hogy a bűncselekményi szabálysértési értékhatár kitolásával, megduplázásával önök is, ugyanúgy mint a szocialisták, hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon a megélhetési bűnözés teret nyerjen, hozzájárultak ahhoz, hogy ezzel a problémával most már két évtizede, a rendszerváltás óta eltelt két évtizede birkózik a magyar társadalom, és nem tudja megoldani. Megjegyzem egyébként, hogy az ehhez hasonló törvényi változásokkal, mint amelyek most állnak itt előttünk, sajnos, nem is fogja tudni megoldani.
Meg kell kérdeznem Kontrát úrtól, hogy kik vettek részt ezen. Természetesen engem is érdekelne, hogy volt-e közigazgatási szakmai egyeztetés, megtörtént-e ez, mert nem látjuk a hátterét ennek. Én azt látom, hogy most egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amit ha elolvas egy nyolcadikos gyerek, nevetséges gépelési hibákat, helyesírási hibákat talál benne, és tartok tőle, hogy egyetlen olyan ember, aki már írt egy épkézláb mondatot, mielőtt még benyújtották volna a parlamentnek, ezt a törvényjavaslatot így egyben soha nem nézte meg. Azt kell mondjam, olyan szempontból is hibásnak tartjuk ezt - bár az alapvető céljaival természetesen egyetértünk -, hogy rossz eszközöket használnak, nem a megfelelő módon próbálják a jogot alakítani. Ugyanis egyes esetekben - mint ahogy az előttem lévő felszólalásokból már kitűnt - tágabb lehetőséget biztosítanának egyes szabálysértési eljárások során az eljáró hatóságok részére, mintha ezek bűncselekmények ügyében járnának el, és ilyen módon gyakorlatilag az az arányosság, ami eddig a jogrendszeren belül megvolt és jellemezte a magyar jogrendszert, kezd eltünedezni, és lassan fel is számolódik.
Nagyon örültünk volna annak, ha valóban komplex átalakítására kerül sor ennek a rendszernek és a figyelmük kiterjed egyéb szempontokra is. Azt ugyanis látnunk kell, hogy a rendészeti szempontok, illetve a rendészeti eszközökkel történő problémakezelés minden esetben csak félmegoldást jelent ezekre a problémákra, ugyanis a teljes megoldást az jelentené, hogy a potenciális elkövetői kör, amelyet ezzel a törvényjavaslattal megpróbálunk most megfogni, megfelelő munkához jut. Ha nem jut munkához normális piaci körülmények között, akkor az állam egy országosan indítandó közmunkaprogram keretén belül teremt számára munkalehetőséget, ha pedig elköveti ezeket a cselekményeket, akkor a jelenlegi közérdekű munka intézményrendszerét kibővítetten alkalmazná a gyakorlatban kényszermunka néven, és ilyen módon megoldható lenne, hogy ezek az elkövetők legalább átmeneti időre visszatérjenek a munka világába és ismerkedjenek ezzel.
(És Kontrát úr, teljesen nyilvánvaló, ha önök...)
CsE/Lezsák-Földesi/(Volner János)/bl
(21.50)
Kontrát Úr! Teljesen nyilvánvaló, hogy ha önök beszéltek volna egy olyan rendőrrel, aki a cigánybűnözéssel birkózik akárhol a városban vagy akárhol az országban... Megjegyzem, én a VIII. kerületi Mátyás téren nőttem föl, s abba az általános iskolába jártam, ahol a fizikatanárt bántalmazta a cigány gyermek. A VI-VII. kerületben rendőrködtem nagyon sokáig, tehát tényleg nem kell számomra bemutatni ezt a dolgot. Szóval, ha beszéltek volna olyan rendőrökkel, akik ezen a területen dolgoznak, és gyakorlati tapasztalataik vannak erről, akkor ők elmondták volna önöknek azt, hogy azok a bűnözőpopulációk, amelyek most már több generáción keresztül fölnőttek Magyarországon - éppen az önökéhez és a szocialistákhoz hasonló kormányzati tevékenység és a megélhetési bűnözés szabad pórázra engedése miatt -, elsősorban azért élnek így, mert azok a gyermekek, akik most fölnőnek ezekben a családokban, a szüleiket soha nem látták munkába menni. Soha!
Húsz év eltelt már úgy Magyarországon, hogy ezeknek az embereknek a munka világához való kapcsolódása elveszett. Ezek az emberek soha nem látták azt a sikeres szülői mintát, amit a magyar társadalom tagjai, a törvénytisztelő cigány emberek is maguk előtt látnak, azt, hogy az értékteremtő munka, az apuka és az anyuka hónap elején vagy hónap végén hazavitt fizetése juttatja őket megélhetéshez, nem pedig a megélhetési gyermekszülést támogató szociális rendszer, amelyhez, ha valóban komplexen kezelték volna ezt a problémát, hozzá kellett volna nyúlni. Ez ugyanis, bár nem rendészeti kérdés, de súlyos kihatással van a közbiztonságra. Ki kell mondanunk, Magyarországon jelenleg a megélhetési gyermekszülés révén a nyomor és a bűnözés bővített újratermelése zajlik. Ez a törvényjavaslat az égvilágon ezzel semmit nem kíván tenni.
És hogy néhány konkrét esetet kiragadjunk ebből - amiről beszéltünk, a közérdekű munka intézménye. Már most is van lehetőség arra, hogy az elkövetőket ilyen szankcióval sújtsa az ügyben eljáró bíróság, de a közérdekű munka intézményrendszerét szükséges lenne erősen átdolgozni. Ezért mondtam, Kontrát úr, hogy ha önök beszéltek volna olyan emberekkel, akik a gyakorlatból ismerik ezt a problémát, el tudták volna önöknek mondani, hogy a közérdekű munkára ítélt embereknek körülbelül a fele, egészen pontosan 57 százaléka tölti le a statisztika szerint a közérdekű munkát. Azaz egy olyan büntetést szabnak ki rá, amelyet megfelelő intézményrendszer, megfelelő állami keretek híján nem tudnak végigvinni. Ez az egyik oka annak, hogy a magyar jogalkotás ott tart, ahol, hogy ilyen kapkodva összerakott salátatörvények formájában próbálnak meg nagyon fontos és súlyos társadalmi problémákat kezelni.
Akkor, amikor arra gondolunk, hogy az elkövetők folyamatos nyomon követése, az elkövetők olyan cselekményei miatt, amelyek a társadalom biztonságérzetét súlyosan befolyásolják, nem megoldható a jelenlegi szabálysértési törvény keretei között, akkor bizony indokolt lenne arról is beszélni, hogy miért nem szeretne a Fidesz-kormány hozzányúlni a bűncselekményi szabálysértési értékhatárhoz. Mi többször forszíroztuk már itt, a Parlament falai között is azt, hogy a jelenlegi 20 ezer forintos értékhatárt 2 ezer forintra szállítsák le. Isten tudja, hogy miért, talán presztízsokokból, a kormány vonakodott ezt megtenni. Azt látjuk, hogy több mint valószínűleg azért, mert volt olyan vállalása, hogy lehetőség szerint ne vállaljon semmilyen közösséget, gyakorlati közösséget sem a Jobbikkal. Ezt elmulasztotta megtenni, ezért egy olyan szabálysértési csomagban próbálja meg kezelni ezt a problémát, ami alkotmányossági és jogalkalmazási okokból sem megfelelő eszközöket mutat.
A törvényjavaslatban több olyan pont van, amelyekben lényeges szigorítást alkalmaznánk, másokban pedig enyhítést, hiszen olyan szakmai hibákat enged meg magának ilyen módon a jogalkotó, ami megengedhetetlen. Mi például meg szeretnénk háromszorozni az önök által javasolt, felnőttek esetén maximálisan 60 napos elzárás időtartamát, fiatalkorúak esetén szintén megháromszoroznánk az önök által javasolt 30 napot. Az erre vonatkozó módosító javaslatomat egyébként be is nyújtottam az Országgyűlésnek. Ugyanúgy, amikor az önkormányzati rendeletben kiszabható maximális szabálysértési bírság összegéről beszélnek, akkor is azt látjuk, hogy ismét csak egy félmegoldásról van szó, hiszen 50 ezer forintban maximálni ezt az összeget enyhén szólva is gyenge kézre vall. Az a kérésünk, hogy ha már egyszer kezelni szeretnék ezt a problémát, akkor adjanak rá megfelelő jogosítványokat az ügyben eljáró hatóságoknak is.
Aztán van itt egy olyan dolog, amelyen több képviselőtársam is fennakadt. Ez a magánlakásba bebocsátás és hatósági határozat nélküli bejutása a rendőrségnek. Valóban így van, ahogy már többen is elmondták előttem. Tessék megnézni azt, hogy a büntető törvénykönyvben részletes szabályozás található arra, hogy milyen módon végezhetnek a hatóságok házkutatást. Több ORFK-utasítás, miniszteri rendelet s a többi szabályozza ennek végrehajtását részletesen is. Megfelelő szakmai háttér rendelkezik erről. Ehhez képest ebben a - nem tudok tényleg én sem rá jobb szót - salátatörvényben gyakorlatilag elintézik az egészet két szóval, hogy bemegy a rendőr, szétnéz, oszt annyi. Kérem, ez a gyakorlatban sem így működik. És ha önök azt szeretnék, hogy ez az alkotmányosság próbáját is kiállja, akkor az a kérésem, hogy az erre vonatkozó passzusokat vonják vissza, vizsgálják felül, és a jog betűjének megfelelően módosítsák ezeket.
A lex gárda, a 152/B. § számunkra ebben a csomagban, még egyszer mondom, mivel a közbiztonság javítását célozná eredeti célja szerint a törvényjavaslat, teljesen elfogadhatatlan. Azt kérem, hogy ez legyen az utolsó olyan törvényjavaslat, amelyben egymáshoz nem tartozó, tartalmilag össze nem illő elemeket próbálnak ilyen módon benyújtani és keresztülvinni a parlamenten. Azt kérem öntől, Kontrát úr, mivel most ebben a pillanatban ebben a témában ön képviseli a kormány véleményét, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz is továbbítsa a kérésemet, hogy ilyen előterjesztéseket nem tartunk tisztességesnek, ilyen előterjesztésekkel a jövőben ne éljen a kormány.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik frakciójában.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés