DR. APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztő! Engedjék meg, hogy a rövid bevezető után nemcsak az általánosság szintjén, hanem a részletekbe menően is ismertessem a T/582. számú törvényjavaslattal kapcsolatban a Jobbik szakmai álláspontját.
Nem véletlenül említem itt a szakmai kifejezést, hiszen úgy gondoljuk, hogy ez ügyben, ezen törvényjavaslat tárgyalásakor sokkal inkább szakmai jellegű megfontolásokra kell hagyatkozni, és nem szabad, hogy átitassa a gondolkodásunkat a politikai ostobaság.
Tény és való, hogy a közbeszerzési törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok a nemzetgazdaság kiemelkedő súlyú, rendkívül lényeges jogszabályi anyagát képezik, és egyetértünk, egyetértek azzal, hogy rendkívüli sürgősséggel kell tárgyalni, illetőleg a források, döntően a pályázati források hatékony és gyors felhasználását akadályozó jogintézményeket ki kell gyomlálni. Viszont ha már itt szó volt Deák Ferencről és gróf Széchenyi Istvánról, akkor ezzel együtt vagy ennek ellenére azt is el kell mondanom, hogy nyilván ha ők látnák ezt a vitát, illetőleg az előterjesztést, azért ők sem arra gondolnának, hogy három nap alatt vagy öt nap alatt kellene lezavarni egy ilyen fontos törvényjavaslatot. Ezt csak azért bátorkodom megjegyezni, hiszen tartok attól, hogy a gyorsaság, illetőleg a mennyiség itt is a minőség rovására fog menni. Mindenesetre ezt meg tudjuk akadályozni akkor, ha a kormánytöbbség befogadó az ellenzéki javaslatokkal kapcsolatosan.
A közbeszerzés tulajdonképpen a magyar gazdasági fejlődés egyik legerősebb motorja tudna lenni. Jelen pillanatban egy gyenge teljesítményű, erőlködő motorra emlékeztet mindez, ahelyett, hogy egy nagy teljesítményű motor erejével és teljesítményével repítené a magyar gazdaságot.
Hol tartunk most, tisztelt hölgyeim és uraim, és hova kellene eljutnunk? Jelenleg ott tartunk, hogy Magyarországon a közbeszerzés a korrupció szó szinonimájává vált. Ha meghallják ezt egyszerű átlagemberek, választópolgárok, akkor a közbeszerzésről sokaknak a tejjel-mézzel folyó mutyipénzek Kánaánja, az illegális pártfinanszírozás egyik sajátos formája, illegálisan feltöltött pártkasszák, rendezetlen körülmények között finanszírozott kampányok jutnak eszükbe. Megjegyzem, hogy erre a kétkedésre vagy ezekre a felvetésekre bizony nagyon-nagyon sok alapot szolgáltatott az elmúlt néhány év, és nyilván nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a 2003. évi CXXIX. törvény 2004. május 1-jén lépett hatályba. Azt ugyan nem mondanám, hogy eleve halva született, de legalábbis rendkívül gyenge lábakon állt, és ezt követően elképesztő sok módosításon esett átt. Valóban, az utóbbi időben 3-4 havonta módosították ezt a rendkívül fontos törvényt, és a jogalkalmazók számára ez egy teljes és totális zűrzavart, káoszt és átláthatatlanságot eredményezett.
A Jobbik képviselői az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban általános vitára alkalmasnak találták ezt a törvényjavaslatot, de már akkor is megfogalmaztam, hogy számos módosító indítványt kívánunk benyújtani a rendelkezésünkre álló rövid határidő ellenére is, és kérjük ezeknek alapos megfontolását.
Ugyanis három részre tudnám osztani az ezzel kapcsolatos véleményünket és álláspontunkat. Egyrészt vannak olyan részei ennek a törvényjavaslatnak, amelyet nemes egyszerűséggel célszerű lenne kivenni, kihagyni a szövegből. A másik része némi módosítással elfogadhatóvá tehető, és a harmadik csoport az, amelyet helyből elfogadhatónak és helyből megfelelőnek ítéljünk.
Ennek megfelelően javasoljuk kihagyni a jelenlegi törvényjavaslat szövegéből a 8., a 10., a 17., a 18., 28., 32., 33., 35. és 72. §-okat. Ezeken most röviden végig kívánok menni, valóban csak a legfontosabb részeket kiemelve.
A 8. § véleményem szerint egy felesleges adminisztrációt eredményez, hiszen azokat az adatokat, amelyeket az ajánlatkérőknek kellene rögzíteni és összegyűjteni, a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett különböző nyilvántartásokból fellelhetőnek tartjuk. Tehát azzal együtt, hogy jó és nemes célokat szolgálat ez a javaslat alapvetően, itt mégis ellentmondással találkozunk, hiszen valóban adminisztrációban fuldoklik az ország, nem értjük, nem értem, hogy akkor miért kellene az ajánlatkérőket egy pluszadminisztrációval megterhelni. Tehát ezt csak úgy tudjuk megakadályozni, ha ezt a szakaszt egy az egyben kiemeljük ebből a javaslatból.
A következő a 10. és a 17. §, amely azért különösen érdekes, mert itt egy felesleges példálózó jellegű felsorolással állunk szemben.
(16.20)
Ugyanis a 10. § tárgyalja azokat az eseteket, amikor az ajánlatkérő az eljárás során a tisztességtelen piaci verseny tilalmába ütköző magatartást tapasztal, és kötelező gazdasági versenyhivatali eljárást indítania. Tény, hogy azok a magatartásformák, amelyek szerepelnek a javaslatban, azok megfelelőek, csak több tucat vagy esetleg adott esetben százas nagyságrendű is lehetne ez a felsorolás. Tehát felesleges ilyen módon ezt tévútra vezetni.
Ugyanígy a kiegészítő tájékoztatással kapcsolatos 17. § esetében is szükségtelennek érezzük ezt a kettes vagy hármas példálózó felsorolást.
A 18. § az, ahol azért meg kellene állni egy pillanatra, hiszen itt arról van szó, hogy a műszaki-szakmai alkalmassági szempontokat beemelnénk a bírálati szempontrendszerbe. A bizottsági ülésen is elmondtam, hogy ezt több okból is aggályosnak tartom. Egyrészt, amikor arról beszélünk, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozókat kellene támogatni - ezzel egyébként a legmesszebbmenőkig egyetért a Jobbik -, akkor itt pontosan a nagyvállalkozókat és esetleg a multicégeket támogatnánk, túl azon, hogy ez a paragrafus európai uniós irányelvet is sért, és több precedens értékű EU-bírósági ítélet van ezzel kapcsolatban, amely ezt kifejezetten tiltja. Nem véletlenül szerepel a jelenlegi normaszövegben az, hogy pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai alkalmassági szempontokat nem szabad, nem lehet bírálati szempontokká tenni. Tehát annak érdekében, hogy elkerüljük azt, hogy egy EU-irányelvbe ütköző szabály bekerüljön a normaszövegbe, ezt mindenféleképpen el kellene hagyni.
A következő, ami kicsit már döbbenetes, vagy talán azt mondom kellő kritikával, hogy megmosolyogtató, amikor a nem elektronikus formában benyújtott ajánlatok formai követelményeit olyan szinten rögzítjük, ami egyrészt szükségtelen, másrészt pedig ez egy tipikus példája annak, amivel egyébként több helyen lehet találkozni a T/582. számú javaslatban, miszerint általános indokolásba, részletes indokolásokba, kommentárokba, törvénymagyarázatokba, elnöki tájékoztatókba, tanácsi útmutatókba illő intézkedéseket, illetőleg szövegeket a normaszöveg szintjére emelünk. Ez semmiféleképpen nem tanácsos, és nagymértékben rontja a törvényjavaslat szakmai színvonalát és szakmai minőségét.
Nem látjuk ennek értelmét, főleg annak tükrében nem, hogy aztán a 88. § (1) bekezdés f) pontjánál, amikor az egyik érvénytelenségi okkal kapcsolatos szabályozást látjuk, ott pedig kivételi körbe helyezi, tehát gyakorlatilag az ajánlatot innentől kezdve nem lehet formai okból érvénytelenné nyilvánítani. Tehát ha nem lehet formai okból érvénytelenné nyilvánítani, akkor miért kell, egyébként mondom, tájékoztatókba illő módszerrel és szövegezéssel előtte részletesen meghatározni a formai követelményeket. Ez egy alapvető ellentmondás, ezért javasolja a Jobbik, hogy ezt a részt hagyjuk ki a normaszövegből.
Azért tartom fontosnak, hogy ezt részletesen elmondjam, nehogy azt higgyék a tisztelt képviselőtársaim, hogy csak általánosságban kitaláltuk, hasunkra ütöttünk, hogy bizonyos szakaszokat vegyenek ki. Itt részletesen megindokolom azt, hogy miért van erre szükség.
A felolvasólapba való betekintés teljesen szükségtelen. Azért teljesen szükségtelen, hiszen a felolvasólapon szereplő adatok szerepelnek a bontási jegyzőkönyvben is. A bontási jegyzőkönyvet öt napon belül meg kell küldeni valamennyi ajánlattevő részére, egyidejűleg, közvetlenül, írásban. Tehát minden lényeges adat szerepel, akkor miért csináljuk azt, hogy erdőbe viszünk fát vagy hegyre pakolunk halmot, ezért ennek ilyen módon nincs értelme, illetőleg semmilyen szűrő szerepet nem lesz képes betölteni.
A 33., 35. § részben szembemegy az ajánlati kötöttség fogalmával, a 72. § pedig azért aggályos jelenlegi formájában, mert nem mondjuk azt, hogy tökéletes, a szerződésmódosításról szóló jelenlegi szabályozás valóban felvethet aggályokat, de így, ebben a megfogalmazásban nem biztos, hogy előrébb tudunk jutni.
Ezek voltak tehát azok a részek, azok a szakaszok, amelyeknek indítványozzuk az elhagyását.
Amelyeket pedig kisebb-nagyobb módosításokkal támogatni tudunk, azok a következők. Kezdeném a bírálóbizottsággal. És itt hadd mondjam el, egyetértek azzal, hogy az átláthatósági biztos meg az átláthatósági megállapodás intézményét el kell felejteni. Egyetértek azzal is vagy egyetértünk azzal is, hogy a hivatalos közbeszerzési tanácsadó jogintézményét alapvetően felül kell vizsgálni, de ugyanakkor nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, mint ahogy egyes javaslati részeknél látjuk azt, hogy túlzottan ajánlattevő-párti az előterjesztés, úgy azt is látjuk, hogy bizonyos esetekben a kontroll elmarad. Ugyanis, ha a hivatalos közbeszerzési tanácsadó intézményét kivesszük, ha a hirdetmény-ellenőrzés nem kötelező, és ha a bírálóbizottság nem az eljárás kezdeti szakaszától kell kötelezően bevonandó legyen, akkor a kontroll súlyos sérelmet szenved.
Egészen pontosan itt arra gondolok, hogy a bírálóbizottság ténykedése a jelenlegi javaslat szerint - ha jól értem - a hiánypótlási szakasztól vagy a hiánypótlás szükségtelensége esetén a bírálati szakasztól kötelező, és erről - engedjék meg, hogy egy kicsit humorizáljak is a futball-világbajnokság idején - megboldogult Hofi Géza jut eszembe: tehát onnantól kezdve, hogy a bíró a szájába veszi a sípot, az nem azért van, mert az jó a sípnak, hanem onnantól kezdve az már a mérkőzés. Onnantól kezdve, hogy a bírálóbizottság megalakul, és a bírálóbizottság alakulásáról elkészül a jegyzőkönyv, onnantól kezdve de facto az már az eljárás megkezdése.
Tisztában vagyok vele, hogy de iure, tehát jogi értelemben a hirdetmény feladásától indul az eljárás, de ténylegesen, amikor a bírálóbizottság megalakul, elkészíti a felhívásdokumentációt, akkor onnan már ténylegesen megindul az eljárás. Tehát ezért is nem értjük, főleg, ha tanácsadó nem kötelező az eljárásokban, akkor miért kell akár ilyen szükségtelen szűkítéseket alkalmazni.
A hivatalos közbeszerzési tanácsadó intézményével kapcsolatban annyi lenne az előremozdító javaslatunk, hogy fontoljuk meg, hogy legalább az uniós forrásokból megvalósuló, közösségi értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű beszerzések esetén meghagyjuk azt, hogy ott kötelezően bevonandó a tanácsadó, minden más esetben valóban nem szükséges kötelezővé tenni az ő alkalmazását.
Álláspontunk szerint az összeférhetetlenség szabályozása jelenlegi formájában elfogadható, természetesen azzal a kitétellel, hogy aki összeférhetetlenségi szabályok hatálya alá esik, azt nyilván az ajánlatkérőnek az eljárás során ki kell zárnia.
Részben egyetértünk a becsült érték szabályainak reformjával. Azzal együtt, hogy nemcsak az egy költségvetési éven belül megvalósuló beszerzéseket, hanem a 12 hónapon belül megvalósuló beszerzéseket is be kell tenni a becsültérték-számítás szabályai alá, azzal együtt, hogy a jelenlegi szöveghez képest pedig azt javasoljuk, hogy az építési beruházásoknál a 25. § szerinti becsült értékbe ne kelljen majd beleszámítani - beleértve az általános javítási, felújítási, karbantartási munkálatokat is - az egyéb építési beruházások becsült értékét. Tehát emlékezetem szerint ott állna meg a törvényjavaslat szövege, ahol az "egybeszámítani" szó szerepel, és ahol a "kivéve", tehát a kivételi kör indul, annak a szövegnek az elhagyását fogjuk javasolni.
Tekintettel arra, hogy kedvezményezett, vagy régi terminológiával élve, leghátrányosabb helyzetű kistérségből érkeztem és ilyen kistérséget képviselek, ezért a szerkesztési díj vonatkozásában egy mentességi vagy egy kedvezményi szabály beemelését, megalkotását javasolom. Jelen állás szerint az ezer fő lélekszámnál nem nagyobb települések esetében a 22. § (1) bekezdés d) és f) pontja szerinti ajánlatkérők esetében - vagyis az önkormányzatok, önkormányzati társulások, alapítványok és közalapítványok esetében - nem szükséges megfizetni a szerkesztési díjat.
Javasoljuk ezt azzal kiegészíteni, hogy 50 százalékos mértékű mentesség vagy kedvezmény illesse meg a külön jogszabály szerinti leghátrányosabb helyzetű, illetőleg kedvezményezett kistérségekben található, tízezer fő lélekszámnál nem nagyobb települések esetében ugyanígy a d) és az f) pont szerinti ajánlatkérőket. Jelen állás szerint ugyanis, ha három hirdetmény megjelentetésével számolunk közbeszerzési eljárásonként, ez akár 400-500 ezer forint megterhelést is jelenthet, mondjuk, egy ezer főnél alig valamivel nagyobb szabolcsi, szatmári vagy beregi település számára, amely ezeknek az önkormányzatoknak elképesztő megterhelést okoz. Ezt csak az tudja, aki ezeket az önkormányzatokat ismeri. Nyilván ez egy fővárosi kerületnél nem tétel, de a mi esetünkben bizony nagyon súlyos terhet ró a költségvetésre.
A szakmai felelősségbiztosítási alkalmassági szempont helyes, de elnevezéséből adódóan ennek nem a pénzügyi-gazdasági alkalmasság körében, hanem a műszaki-szakmai alkalmasság körében van helye.
Nem értünk egyet azzal, hogy amennyiben a 10 százalékon felüli alvállalkozókra vonatkozó alkalmassági követelmények leigazolását az ajánlatkérő nem tette kötelezővé, akkor az ajánlattevő 10 százalékon felüli alvállalkozóval együtt felelhessen meg a különböző alkalmassági követelményeknek. Véleményünk szerint ez a jogbiztonságot sérti, illetőleg veszélyezteti.
Az iratbetekintési jog bővítésével részben, nagyobb részben egyet tudunk érteni, viszont itt ne essünk át, megint mondom, ne essünk át a ló túlsó oldalára, rendben van, hogy munkaidőben kell hogy sor kerüljön az iratbetekintésre, de azért ne az ajánlattevő határozza már meg, hogy az ajánlatkérő ezt melyik óra melyik percében biztosítja a számára.
Jelen állás szerint, ha a közbeszerzési eljárás eredményes, akkor szerződéskötéssel zárul. A tervezet aggasztó javaslatot fogalmaz meg, hiszen nem a szerződéskötéssel, hanem a szerződéskötésről szóló tájékoztatóval zárulna az eljárás. Ha a szerződéskötésről szóló tájékoztatóról beszélünk, azt el tudjuk fogadni, mert az pár nap alatt megjelenik. De ha az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót emelik be, az adott esetben fél évvel későbbi megjelenést jelent. Ez egy közbeszerzési eljárásban értelmezhetetlen időtáv.
Nagyon fontos, és kifejezetten örülünk neki és üdvözöljük is, hogy visszakerül az ajánlattételi felhívás közvetlen megküldésével induló eljárási típus a nemzeti értékhatárhoz kapcsolódó eljárásoknál.
(16.30)
Itt azonban az lenne az építő jellegű javaslatunk, hogy ne a 25 milliós értékhez, illetőleg építéseknél ne a 80 milliós értékhez kapcsolódjon ennek a lehetősége, tehát ne ez legyen a felső határa, hanem ezt a mindenkori nemzeti értékhatár meghatározott szorzatában határozzuk meg: itt azt javasoljuk, hogy árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelések esetében a nemzeti értékhatár háromszorosáig, építéseken, építési beruházások esetében a nemzeti értékhatár hatszorosáig legyen lehetősége arra az ajánlatkérőnek, hogy legalább - nem három, hanem legalább - öt ajánlattevőnek egyidejűleg, közvetlenül, írásban megküldje a felhívást. A jelenlegi javaslat hármat tartalmaz. A korrupció szűrése, illetve megakadályozása érdekében a hármat kevésnek tartjuk, ezért javasoljuk, hogy legalább ötnek küldjék ki. Jól tudjuk, hogy a gyakorlatban aggályos lehet, hogy egy valódi ajánlatot tesz, két segítő ajánlattal megoldják azokat a problémákat, amelyeket nem kellene megoldani. Az öt esetén talán már valami érdemi akadályát vagy gátját tudjuk ennek vetni.
Nem értünk egyet azzal, hogy a kamarák és az érdekképviseletek jogorvoslati jogot kapjanak, úgy gondoljuk, hogy az ő ügyfélképességük hiányzik a közbeszerzési eljárásokban, feltéve, hogy nem vesznek részt benne esetleg valamilyen formában. Nincs jogos érdeksérelmük, itt nincs semmilyen érdeksérelmük, ezért nem igazán értjük, hogy mi értelme van annak, és megjegyzem, hogy még időben is elnyújthatja az eljárásokat, tehát ez azt a nemes célt, miszerint az eljárásokat gyorsítani kell, pontosan ennek az ellenére tud hatni, tehát nem megfelelően szolgálja ezeket a célokat.
Egy marginálisnak tűnő szabályt is találunk az egyszerű eljárások kivételi körében, de a kisebb önkormányzatoknál ez egy nagyon súlyos problémát okoz, és leggyakrabban az önkormányzatok úgy oldják ezt meg, hogy egész egyszerűen a közbeszerzési törvény jogellenes és rosszhiszemű mellőzésével nem folytatják le az eljárásokat, ez pedig a főzési és élelmiszer-alapanyagok beszerzése. Gyakorlatilag az esetek 95 százalékában elmulasztják lefolytatni az önkormányzatok ezt az eljárást, mert egész egyszerűen ez már nem fér bele a munkarendjükbe, nincs szakember, nincs rá pénzük. Ezért itt az a javaslatunk, hogy a főzési és élelmezési alapanyagok esetében, annak érdekében, hogy helyi kistermelők egy széles értékhatárig eljárások és az eljárási nehézségek nélkül képesek legyenek beszállítani az önkormányzati konyhákra, ezért itt az a javaslatunk, hogy a nemzeti értékhatár háromszorosáig hagyjuk el az eljárás alkalmazását, tehát ne kelljen az egyszerű eljárást alkalmazni abban az esetben, hogyha a főzési és élelmiszer-alapanyagok becsült értéke nem haladja meg a nemzeti értékhatár háromszorosát.
Tekintettel arra, hogy az idő rendkívüli mód elrohant, ezért kénytelen vagyok rövidíteni mondanivalómat. Részben tudjuk csak elfogadni, hogy egyszerű másolatokat lehessen benyújtani az eljárásokban. Legalább a cégkivonatok esetében - legalább a cégkivonatok esetében! - követeljük meg az eredeti példányok benyújtását. A többi esetben elfogadható lehet az egyszerű másolati formában történő benyújtás.
Aggályosnak tartjuk a szerkesztőbizottság vagy a hirdetmény-ellenőrzési osztály polgári jogi felelősségének megszüntetését. Ha már egyszer az ajánlatkérő óriási felelősség, büntetőjogi felelősség, polgári jogi felelősség, bírságkockázat mellett végzi tevékenységét, akkor igenis legyen felelőssége annak a szerkesztőbizottságnak is, amely mondjuk, igen busás és igen magas szerkesztési és egyéb díjakra, illetve bevételekre tesz szert.
Ami pedig a leginkább aggasztó, az a törvény hatálybalépése. Javasoljuk augusztus 1-je helyett október 1-jétől hatályba léptetni ezt a jogszabályt. Értem én azt a törekvést, hogy a Közbeszerzések Tanácsának jelenlegi vezetésétől szeretne mielőbb megszabadulni a kormánytöbbség, hiszen a javaslat szerint a hatálybalépést követő 16. napon a megbízatásuk megszűnik, részben értem, hiszen ahogy az OVB-ben meg kell szabadulni a Szigeti-veszedelemtől, úgy nyilván itt is el kell gondolkodni azon, hogy esetleg valamilyen személyi változásokat, változtatásokat eszközöl a kormánytöbbség, de nem biztos, hogy ez a legjobb és legelegánsabb módszer erre. Tehát a célt értem, de nem biztos, hogy ez a legjobb eszköze eme cél megvalósításának.
Összességében a törvényjavaslat előnye, hogy megkísérli az előbb már említett akadályokat lebontani, leküzdeni, próbálja gyorsítani az uniós és egyéb források felhasználását, de ugyanakkor pontosan a rohammunka eredményeképpen számos ellentmondás található meg ebben a javaslatban. Sok esetben látjuk azt, hogy a kivállalkozókat hoznánk helyzetbe, ugyanakkor a nagyvállalkozók felé is teszünk lépéseket. Az irányelveket sértő rendelkezéseket egyértelműen ki kell majd belőle venni. És összességében, ha kellő alapossággal megfontolják javaslatainkat, akkor valószínűleg az őszi ülésszak előtti, az őszi ülésszak során sorra kerülő átfogó közbeszerzési reformra már egy jóval ütőképesebb és életszerűbb jogszabállyal tudunk kezdeni.
Ezért kérem az érintett és kijelölt bizottságokat, hogy ezeket a módosító indítványokat, függetlenül attól, hogy fél 9-kor kezdődik a vb-elődöntő, azért ne rohamtempóban, hanem kellő alapossággal fontolják meg, és próbáljanak minél többet beépíteni a törvényjavaslat szövegébe, hiszen - mint ahogy mondtam - itt a Jobbik Magyarországért Mozgalmat nem politikai, hanem csak és kizárólag szakmai megfontolások és elképzelések és jobbító szándékok vezetik.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban. - Dr. Fónagy János tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés