DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Parlament! Lehetséges, hogy ennek a kis aprónak tűnő adminisztratív hibának az az oka, hogy az oktatási bizottságban a kormánypárti képviselők nem szóltak hozzá, így nehezen mondhatták volna el a támogató véleményüket, hiszen a Házszabály szerint csak azokat a véleményeket lehet elmondani, amelyek a bizottsági ülésen elhangoztak. Sajnos, a mai ülésen is többször tapasztaltam, illetve jelezték képviselőtársaim, hogy olyan véleményeket is hallottunk, amelyek nem hangoztak el a bizottsági ülésen.
Az oktatási, tudományos és kutatási bizottságban 3 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem támogattuk a törvényjavaslat általános vitáját, mégpedig egy formai és egy tartalmi érvre hivatkozva. A formai érvünk az, hogy ez egy nagy terjedelmű, bonyolult törvény, amely rengeteg jogszabályt módosít, van, amikor egy egész törvényt helyez hatályon kívül és szabályozza újra azt a területet. Nem átgondolt szabályozás fekszik az asztalunkon. Ráadásul a péntek délután benyújtott törvényjavaslat nem tette lehetővé, hogy alaposan áttekintsük, a módosítások nagy tömegét feldolgozzuk, a szabályozás hatásait, összefüggéseit mérlegeljük. Egyszóval azt gondolom, hogy itt kapkodás van.
A szabályozás összefügg az alkotmánymódosítással is, amely súlyos alkotmányossági aggályokat vet fel, hiszen visszamenő hatályú szabályozást tartalmaz az alkotmány, valamint egy olyan határozatlan jogfogalmat, a jó erkölcsbe ütközést, amit ugyan használ más jogszabály, jogterület, de ennek alkotmányos szabályozássá tétele mindenképpen hibás.
Az oktatási, tudományos és kutatási területeket sok minden nem érinti. Nem érinti például a pálinkafőzés újdonsült szabályozása, amely diadalra segíti a zugpálinkafőző szabadságharcosokat, nem érinti a házimunka, az illeték, a hatóságok eljárások egyszerűsítése vagy éppen a bankadó, de számtalan más terület érinti. Érinti a közalkalmazottakat a jövedelemszabályozás, mégpedig az szja szabályozása, illetőleg a különadóval kapcsolatos szabályozások, mégpedig hátrányosan érintik, hiszen a személyi jövedelemadó 1 százalékos csökkentése - most már köztudott - a 240-250 ezer forintnál kevesebbet kereső munkavállalókat hátrányosan érinti. Hol van itt a jelentős adócsökkentés, hiszen sok száz pedagógust érint például ez a szabályozás hátrányosan. Nem véletlenül emelték fel szavukat a szakszervezetek és jelezték ennek a szabályozásnak a hátrányos voltát.
Aztán itt van egy másik dolog, a költségvetési szervek jogállásáról szóló törvény, amit ez szakmai státusztörvénynek nevez, és amelyet egy az egyben eltöröl ez a törvényjavaslat. Tudni kell, hogy az államháztartási reformnak négy pillére volt: a Költségvetési Tanács létrehozása, az államháztartási törvény módosítása, egy új vagyontörvény, valamint a költségvetési szerveket érintő státusztörvény, amely a költségvetési szervek létrehozását, jogállását, gazdálkodásuk rendjét szabályozta. Ezt egyébként anélkül helyezi hatályon kívül ez a törvény, hogy megmondaná, milyen szabályozást képzel el, illetőleg az államháztartás reformját milyen irányba kívánná tovább vinni. Úgy gondoljuk, hogy erre nagy szükség lenne. Egyébként e szabályozás eltörlése éppen az átláthatóságot, a közfeladatok ellátásának a követhetőségét teszi nehezebbé, lazít ezeken a szabályokon és egy avíttasabb, régi szabályozást hoz vissza.
A költségvetési felügyelő kirendelését már több hozzászóló érintette. Ez nálunk is felmerült. Nem csupán pénzügyminiszteri dolgozók lehetnek már költségvetési felügyelők, szélesebb körben lehet őket kirendelni. Azt gondoljuk, hogy ez a felelős gazdálkodást nehezíti, lehetetleníti el és növeli a centralizációt.
Állítólag növekedésközpontú a szabályozás, de nyoma sincs ennek, mint ahogy az államháztartási, költségvetési, kiadási hatásait is homály fedi ennek a törvénynek, pedig a 3,8 százalékos hiánycél tartása fontos a stabilitás megőrzése miatt. Erre komoly és erős brüsszeli figyelmeztetést is kapott a kormány. Persze ennek betartása és a növekedés markánsabb beindítása elsősorban az ország és nem Brüsszel érdeke. Az biztos, hogy a közalkalmazottak többsége kevesebbet vihet haza, de az nem biztos, hogy ebből gazdasági növekedés lesz.
Ezek miatt nem támogattuk a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
(10.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés