GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tudomásunk szerint már megérkeztek Magyarországra az IMF és az EU képviselői, akikkel a mai naptól kezdve megindul egy kéthetes tárgyalássorozat egy újabb, 10-20 milliárd eurós hitelkeretről, amely a következő két évben áll hazánk rendelkezésére.

Matolcsy György miniszter úr nyilatkozatából tudjuk azt is, hogy a kormány szeretné elérni, hogy a hitelkeret fejében az idei évre előirányzott, a GDP arányában mért 3,8 százalékos államháztartási hiányt 2012-ig csak fokozatosan kelljen 3 százalékra csökkenteni. A tájékoztatás szerint a kormány ezzel egy időben, vagyis a két év leforgása alatt szerkezeti, úgynevezett strukturális reformokat hajtana végre a gazdaságban.

Sajnos hazánkban a rendszerváltás korszakának két hosszú évtizede, de a földkerekség sok más nemzetállamának sorsa is azt bizonyítja, hogy az IMF-fel kötött megállapodások rendre a spekulatív tőke érdekeit, valamint a globális nagyvállalatok által működtetett pénzszivattyúk folyamatos és zavartalan működését, működtetését szolgálják, elsősorban azon külföldi tulajdonú nagyvállalatok érdekében, amelyek egylényegű politikai elitünk húszéves, neoliberális gazdaságpolitikát követő ténykedésének köszönhetően egyeduralkodóvá vált hazánk gazdasági életében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ismerjük az IMF által felajánlott vésztartaléknak, vagy ahogy a bennszülöttek kedélyállapotának javítása végett mondják, készenléti tartaléknak, vagy ahogy mostanság nevezik, elővigyázatossági tartaléknak a természetét, hiszen nem is olyan régen volt már szerencsénk egy hasonló, karitatív, filantróp álcába bújtatott IMF-EU-felajánláshoz. A Gyurcsány-kormány által 2008 novemberében aláírt, közel 20 milliárd eurós, ugyancsak IMF-EU készenléti hitelkeretből Magyarország 14,1 milliárd eurót hívott le, ami mostani árfolyamon mintegy 4000 milliárd forint. Ezt az összeget azonban a magyar kormány nem a magyar polgárok életfeltételeinek javítására, a hazai kis- és középvállalkozások erősítésére, a nemzetgazdaság javára, hanem a nemzetközi pénzpiacok kielégítésére használta fel.

Mi történt, mi történik ugyanis ezzel az óriási pénzmennyiséggel? Az állam nagy devizatartalékot halmoz fel hitelből saját költségén az országba beáramló spekulatív tőke nyereségének kivitelére, zökkenőmentes távozásának biztosítása érdekében. Tehát az IMF-EU-hitel célja a Nemzeti Bank nagy forintkamatlába által folytatható pénzügyi spekuláció kényelmének megteremtése, ugyanis a Magyarországon szerezhető nagy forinthozamot tönkreteheti a forint hirtelen meggyengülése, amit a hirtelen nagy mennyiségben távozó forrótőke idézhet elő.

Miután az MNB-nek az IMF-EU-megállapodásnak köszönhetően nagy devizakészlete van, így a forint devizára váltása idején kiszolgálhatja a bankokat. Ez a pénzpiaci cél nem a választók érdeke, épp ellenkezőleg, ők fizetik meg e biztonság árát, tehát közpénzből támogatjuk a bankokat. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mi történt, mi történik itt, mint a bankok magatartása a bankadó kapcsán. Az IMF-hez futnak panaszkodni. Hát kinek dolgozik az IMF: a kormánynak vagy a bankoknak? Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a kormányt szolgálná az IMF diktátuma, biztos nem szaladgálnának oda a bankok segítségért.

Tisztelt Országgyűlés! Már önmagában az elgondolkoztató, ha a kormányprogram 29 pontját az ultraliberális, munkásmozgalmi Népszava mély egyetértése kíséri, na meg ha Oszkó Péter a zseniális jelzővel illeti, és annak kapcsán a piacok megnyugvását nyugtázza. Ez persze nem véletlen, hiszen az új kormány meghirdetett gazdasági elképzeléseivel mereven betartotta a korábbi IMF-EU-feltételeket. Semmilyen kompromisszum elérésére nem törekedett. A 29 pont között például az egyik a közszféra dolgozóinak 15 százalékos bércsökkentését célozza meg. Ez a 750 ezer közalkalmazottat és köztisztviselőt, valamint a még közel 200 ezer állami vállalatnál dolgozó honfitársunkat érintő elképzelés tipikus IMF-elvárás. Legyen kevesebb a kiadás, így ugyanis több marad a pénzpiaci igény kielégítésére.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nemzeti összefogást hirdetett. Az én értelmezésemben a nemzeti összefogás nem abból áll, hogy kifüggesztünk egy erről szóló kiáltványt a falra képkeretben, hanem abból, hogy a nemzetünk sorsát generációkra befolyásoló nemzetközi szerződéseket nem titokban, a színfalak mögött írjuk alá, hanem a nemzet színe előtt vitatjuk meg annak minden részletét a civil szervezetek bevonásával és a nemzet minden tagjának részletes tájékoztatásával. Ha nem ezt teszi a kormány, akkor az IMF-fel fog össze, nem a bizalmat (Az elnök csenget.) adó választókkal. Szeretném emlékeztetni a kormányt, hogy a nemzet kegyelméből birtokolja a hatalmat, nekik, a választóknak (Az elnök csenget.) tartozik elszámolással, nem az IMF-nek és a pénzügyi hatalomnak.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu