LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Híve vagyok a jó szóképeknek, éppen ezért majdnem sírtam az előbb, amikor a pincéből a szabad levegő felé hajtásokat kihajtó szegény nagymamáról volt szó, aki 1 millió forintos ajándékát az unokának eztán adó- és járulékmentesen adományozhatja. Egyetértünk képviselő úr, ő csak adhassa.

Csakhogy nem róla van szó. Az örökségek esetén - mint már többször elmondtuk - örökösönként a 20 millió forint eddig is illetékmentes volt, és örülök, hogy önök ezt nem bántották. Tehát ha szegény nagymama örökséget hagyott hátra, ha csak két unokája volt, már 40 millió forint értékben eddig sem fizetett, ha gyerekei és unokái is voltak, akkor ezt nem is szeretném beszorozni. De nagyon egyetértenék azzal, ha ezt az értékhatárt, a 20 milliót az ajándékozásra is kiterjesztenék; ez rendben van.

De ebben a törvényjavaslatban nem erről a nagymamáról van szó, hanem arról van szó, hogy Európában szinte példátlanul a milliárdos vagyonok is úgy örökíthetők át egyenes ági leszármazottnak, vagy úgy ajándékozhatók - elég sok kisiklásra alkalmat adva -, hogy semmi közterhet nem visel az illető. Európában egy darab ország van, ahol ehhez hasonlóan szabályoznak, mindenütt máshol nem gondolják, hogy a pincéből a szabad levegőre való kitörés azzal jár, hogy a leggazdagabbak nem fizetnek közterhet. Nem a nagymamával van baj, a nagymamán segítsünk, a milliárdossal van baj, akin egyébként önök ebben a törvényben máshogy is segítenek. Ha akár egész életen át tart háztartási alkalmazottat, kertészt és dadát, az úgynevezett cselédtörvény szerint ezentúl nem kell gondoskodnia alkalmazottja nyugdíjáról és egészségbiztosításáról.

Ez a baj! Önök a gazdagot engedik kitörni - úgymond - pincéből, aki eddig sem volt sötétben és nyomás alatt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(13.10)

Forrás: parlament.hu