MÁGORI JÓZSEFNÉ, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A fogyasztóvédelmi bizottság megtárgyalta a T/581. számú törvényjavaslatot, ami az Orbán-kormány 29 pontos akciótervére épül. El kell mondani, hogy régen vágyik Magyarország minden rétege egy ilyen törvénycsomagra. Én akadálymentesítési törvénynek nevezem, mert ez élhetővé teszi az országunkat, élhetővé teszi az egyszerű emberek és a vállalkozások számára.
Külön méltatom a pénzügyi stabilitást eredményező banktörvényt, amely úgy mondom, azonos terheket ró minden társadalmi réteg mellett a bankokra is.
A foglalkoztatás javítása külön fejezetet érdemel, mert az végre a versenyképességünket fogja javítani; a "cselédtörvény" elnevezést pedig visszautasítom, mert nem tesz mást, mint a szakképzetlen emberek biztos foglalkoztatását.
A mi bizottságunk, a foglalkoztatási (Sic!) bizottság 10 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a törvényt tárgyalásképesnek nyilvánította. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés