DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Én nagyon szerettem volna, ha a sértetti oldalról is megközelíti ezt a problémát, mert azt hiszem, hogy az ő szemszögükből ez rendkívül fontos módosítás, illetőleg a jogszabály szigorítása az ő érdeküket is szolgálja.
Egy mondattal reagálnék arra, hogy nevelő hatást kell elérni a fiatalokkal szemben. Természetesen én ezzel maximálisan egyetértek. Sajnálatosnak tartom, hogy ezt elmulasztották az elmúlt nyolc évben. A most beterjesztett 29 pontos intézkedési csomagtervnek, illetve intézkedési tervnek, amit a kormány az asztalra letett, pontosan az a célja, hogy a fiatalokat iskolába kell járatni, és az oktatáson, a nevelésen és a munkán keresztül kell őket eljuttatni odáig, hogy visszafogjuk őket a bűncselekmények elkövetésétől, illetőleg a szabálysértések elkövetésétől.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés