SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak röviden én is arról, amire pont most Font Sándor képviselőtársam is utalt, a földeladás kérdése. A Lehet Más a Politika sem gondolja azt, hogy teljesen meg kellene tiltani az állami földek magánkézbe jutását, akkor természetesen, hogyha az a megfelelő kritériumoknak megfelelő, helyben lakó és nem tudom, ami fel van sorolva hosszasan a törvényjavaslatban is, meg amiket nyilván utána a pályázatoknál ellenőrizni lehet, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni azoknak a gazdálkodóknak, akik földet kapnak. De minket is nyugtalanít az a probléma, amit Varga Géza említett, és ezért szerettük volna azt a módosítást benyújtani, hogy ha valaki az államtól, a Nemzeti Földalap Kezelőtől földet vásárol, akkor az 10 évig vagy legalábbis egy meghatározott, hosszabb ideig ne adhassa tovább másnak, aki esetleg nem felel meg ezeknek az állam által meghatározott szempontoknak. Tehát én azt gondolom, hogy egy hasonló problémára próbál reflektálni a mi módosító javaslatunk.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu