SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt az ellenzéki frakciók végleg megállapodnak arról, hogy hogyan fogjuk egymás között megoldani az alkotmánybírák jelölését, hadd kérjem a kormánypárti képviselőket is, hogy szóljanak hozzá ehhez a vitához.
Mi a 12 fős jelöléssel nem azt szeretnénk elérni, hogy az alkotmánybírák jelölése az eddig tapasztaltak szerint béna kacsaként működjön tovább, hanem - ahogy az az általános vitában is olyan sokszor elhangzott már - szeretnénk, hogyha a társadalmi együttműködés a Parlament falain belül is megmutatkozhatna. És ahogy az ellenzéki pártok, illetve frakciók magatartását láthatják, mi készen állunk arra, hogy egymással, akár ötpárti egyetértéssel tudjunk megfelelő alkotmánybírákat jelölni.
Egyébként bennem is megfogalmazódott az az érdekesség, hogy a Fidesz akár egyedül is jelölhetne alkotmánybírókat jelenleg, úgyhogy mi mindenképpen szeretnénk a kormány egységét fenntartani, és nem szeretnénk koalíciós viszályt okozni. Úgyhogy, kérem, támogassák a javaslatainkat. (Taps az MSZP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés