DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az első szakaszhoz kapcsolódó javaslatainkat sajnos az önkormányzati és területfejlesztési bizottság a tegnap esti ülésén nem támogatta, viszont kérdezném a tisztelt államtitkár úrtól, hogy milyen indokát látja a törvény kizárólagos alkalmazását előíró rendelkezésnek, amely álláspontunk szerint ilyenformán teljesen felesleges.

Inkább azt kellene megfontolni például, hogy az építési beruházásokat szabályozó kormányrendelet szabályait egészen egyszerűen hatályon kívül helyezzük, és az ott lévő szabályanyagot átemeljük a Kbt. rendszerébe. Teljesen döbbenetes, hogy egy alacsonyabb szintű jogszabállyal térünk el jelen állás szerint egy törvényi szintű szabályozástól.

Másrészt továbbra is aggályosnak tartom, hogy a bírálóbizottság működési kötelezettségét lényegében a hiánypótlási szakasztól, vagy ha - ne adj' isten - hiánypótlásra nincs szükség, ami egyébként kivételesen ritka, hiszen általában hiánypótlást kell elrendelni az ajánlatokkal kapcsolatban, akkor a bírálati szakaszban teszi kötelezővé. Teljes mértékben indokolt, hogy a bírálóbizottság működése az alakuló üléstől, az erről készült jegyzőkönyv elkészítésétől kezdődik. Főleg, ha nem kötelező hivatalos közbeszerzési tanácsadó, akkor a bírálóbizottság jelentősége megsokszorozódik, szinte már csak a bírálóbizottságtól lehet várni, hogy valamilyen kontrollszerepet ellát vagy elvégez az eljárás során.

Illetőleg szintén kérdezném, hogy legalább a közhiteles cégkivonatokkal kapcsolatos módosító indítványunk támogatásának vajon mi akadálya van.

(13.40)

Világos, hogy megkérjük azoknak a tényeknek, az adatoknak az igazolását, amelyek különböző nyilvántartásokból elérhetők, de a cégkivonatok oly fontosak a kizáró okokkal kapcsolatosan, hogy ennek a benyújtási kötelezettségét a jövőben is fenn kellene tartani.

Tehát mindezekre a kérdésekre várom az államtitkár úr szíves válaszát. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu