DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Kovács képviselőtársam felszólalására kívánok röviden reagálni. Én készséggel elhiszem, hogy fővárosi kerületeknél és megyei jogú városoknál, illetőleg megyei jogú városi önkormányzatoknál nem okoz akkora problémát egy két héten belül hatályba léptetett törvénynek az alkalmazása, illetőleg az ehhez való alkalmazkodás. Viszont felhívom arra mindenkinek a figyelmét, hogy léteznek ettől jóval kisebb méretű önkormányzatok, jóval kisebb apparátussal és szakembergárdával.
Ez azért nagyon lényeges, hiszen az ajánlatkérőknek közel 80 százaléka az önkormányzati világból kerül ki, tehát gyakorlatilag kiemelkedő és meghatározó súllyal szerepelnek az önkormányzatok is. Bizony-bizony a községi önkormányzatoknál vagy az 5-10 ezer lélekszámú városi önkormányzatoknál is sok esetben azt látjuk, körzetközponti településeket is ideértve, hogy pénzük nincs méregdrága hivatalos közbeszerzési tanácsadókat megbízni, állandó megbízásról végképp nem is álmodhatnak, sem szakirányú végzettségű, sem közbeszerzési referens végzettséggel rendelkező nincs a munkaszervezetben, tehát számukra aránytalan és jelentős nehézséget fog okozni, hogy kevesebb mint 14 nap alatt alkalmazkodjanak egy ilyen mértékben megváltozott jogszabályi környezethez. Tehát kérnénk ezeknek a tényeknek és szempontoknak is a figyelembevételét.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés