DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a szakasznak az olvasása és újragondolása, átgondolása kapcsán előkerül bennem is - másokban is talán - néhány további gondolat.

Egyik szó, amit a törvényhozásban, társadalmunkban gyakran használunk, a szubszidiaritás. Hogy is vonatkozik ez ide, egyáltalán van-e köze hozzá? Azután az, hogy amit lehet, az emberek, a magánszektor csinálja, és csak akkor nem, akkor kerüljön a kormány, a törvényhozás, a kormányzás szférájába, ha másképpen nem megy. Nos, ilyen gondolatokkal, továbbá arra emlékeztetem magunkat, magamat, tisztelt képviselőtársaimat, hogy mi itt törvényhozó testület lévén, a kormányt ellenőrző, felügyelő testület lévén, de mi egy tanácskozó testület vagyunk; illetve nem "de", hanem ugyanakkor egy tanácskozó testület vagyunk. Tehát amikor törvényt hozunk, amikor egyéb feladatainkat csináljuk, eszünkbe jutnak - juthatnak - gondolatok, hiszen hát az a fejlődés útja-módja.

Nekem az jutott eszembe, tisztelt Országgyűlés, ugyanis nem lehettem jelen ennek a törvénynek az előkészítése, fabrikálása során - külügyi bizottság, sok minden más -, pedig első szerelmem a gazdaságpolitika; nos, ennyi bevezetés után azt kérdezem és azt tanácsolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének és főtisztviselőinek a fizetése dolgában eljutottunk-e az optimális megoldásig, vagy még mindig birkózunk vele. Az, hogy ez az ország asztalán van a különböző szférákban, mindnyájan jól tudjuk.

(10.40)

Itt a törvényalkotó magára veszi ennek a témának a megfontolását, és döntést, törvényt hoz.

Azt kérdezem magunktól, tisztelt Országgyűlés, hogy azt az egyszerűbb módot érdemes volna-e, lehetséges volna-e ebben a törvényben megfontolni, vagy pedig mintegy házi feladatnak adni magunknak egy következő szférára, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének a fizetését megszabni, az törvényhozói feladat-e. Én hajlamos vagyok azt mondani, hogy nem. Ehhez kérek segítséget a gondolkozásra. Hogyan is? Tessék csak emlékezni, a Magyar Nemzeti Bank egy részvénytársaság! Az lehetne valamiféle élelmiszer-feldolgozó vagy bicikligyártó társaság részvénytársasági formában, amelynek részvényesei vannak, és a kormányzását a közgyűlés révén végzi. A közgyűlés igazgatóságot választ, az pedig tisztviselőket választ, és így tovább. A Magyar Nemzeti Bank egy ilyenfajta jogi intézmény. Tehát a tisztviselőinek, a vezetőinek a munkáját ez az igazgatóság jelöli meg, amelyiknek a jogosultsága a közgyűlésben gyökerezik.

A közgyűlést a részvényesek alkotják, a Magyar Nemzeti Bank részvénytársaság részvényese száz százalékban a magyar állam. A magyar állam a Nemzeti Bank egyedüli részvényese. Az is ki van mondva - régi gyakorlat, tegnap is így volt, sok évvel ezelőtt is - , hogy a részvényesi jogot a magyar állam nevében a pénzügyminiszter gyakorolja. Nos, ha ez így van, tisztelt Országgyűlés, akkor egyszerűbbnek látszik, érdemes talán megfontolni, hogy ezt az utat járjuk, és akkor ami a politikával vele jár, huzavona, túl sok beszéd, ellengondolatok keresése, gyakran kákán is csomókeresés - szóval, megmenekülnénk olyan feszültségtől, amivel most együtt élünk.

Én nem készítettem ilyen jellegű módosítót, még csak nem is beszéltem meg képviselőtársaimmal, mert bevallom, ez egy új ötlet részemről. Előtte a tanácskozás során, mivel mi tanácskozó testület vagyunk, jutott ez eszünkbe. Hogy ez most mennyit ér az alkalmazás szempontjából, vagy pedig egyelőre olyasmi, amit megszabunk magunknak feladatnak a későbbiek során, ezt meglátjuk. Mert az nem szokatlan, ugye, hogy törvényeket módosítunk; nemcsak azért, mert rossz törvényeket hozunk elsősorban, hanem néha a jó törvényeket még tovább lehet javítani.

Nos, ilyen gondolatokkal szólaltam föl, köszönöm a lehetőséget.

Forrás: parlament.hu