DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az ajánlás 70. pontjához szeretnék kapcsolódni, amely a törvényjavaslat 47. §-át fogalmazza meg. Itt arról van szó, hogy a törvényjavaslatot tevő kormány be akar hozni egy fontos intézményt a központi költségvetési szervek gazdálkodásának, a közpénzekkel való gazdálkodásnak az ellenőrzésébe. Ez nagyon üdvözlendő kísérlet, hiszen itt óriási problémák vannak a közpénzek preventív ellenőrzésével, a korrupciós ügyekkel; itt többször is elhangzottak már erre példák, nem akarom ezeket megismételni.

Nos, ez az intézmény, mármint a költségvetési főfelügyelő és a felügyelő intézménye jó lehetőség arra, hogy a pénzügyi kormányzat, jelesül a megszüntetett, illetve beolvasztott Pénzügyminisztérium helyére lépő Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői, ellenőrei vagy felügyelői ott lehessenek minden kilométerkőnél, minden központi költségvetési szervnél, és az ő preventív, megelőző vagy a priori ellenőrzésükkel elejét vegyék káros költekezéseknek, szabálytalanságoknak, ne adj' isten, korrupciónak. Ez tehát egy jó lehetőség.

Azonban ezt a lehetőséget nem használja ki a javaslattevő kormány, vagy azért, mert nem érti, hogy miről van szó, vagy azért, mert érti, hogy miről van szó, de nem akar nagyobbat lépni, mint amekkorát léphetne. Két szempontból is többet kellene itt tennie. Az egyik, hogy nem arra a szűk körre értelmezni ezt az intézményt, amire a törvényjavaslat vállalkozik, hogy tudniillik, a kormány hatókörébe tartozó fejezeteknél és központi költségvetési szerveknél lenne csak ez a bizonyos költségvetési főfelügyelő, felügyelő, hanem álláspontom szerint az államháztartás egészére ki kellene terjeszteni. Sőt a közszféra azon részeire is, amelyek nem részei az államháztartásnak, mondjuk, a közalapítványokra vagy a többségi állami tulajdonnal működő közművekre és állami társaságokra is.

Arról van szó, hogy még a központi költségvetésre vagy az államháztartás központi szintjére vonatkozólag is szűkített értelemben használja ezt az intézményt, tudniillik, nem akarja bántani úgymond a nyolc alkotmányos fejezetet, valamiféle fétisként, valamiféle szent tehénnek kezeli ezeket az intézményeket: Alkotmánybíróság, Országgyűlés, ombudsman, Állami Számvevőszék, et cetera. Tehát nyolc ilyen úgynevezett alkotmányos intézmény van, de kérem szépen, itt nem arról van szó, hogy ez a felügyelő vagy főfelügyelő majd azt fogja minősíteni, hogy az Alkotmánybíróság hogyan ítélkezik, vagy a Legfelsőbb Bíróság miként hozza meg a törvényességi óvásra adott végső döntéseit, vagy az Állami Számvevőszék miként végez teljesítmény-ellenőrzéseket. Nem ez a dolga, hanem az a dolga, hogy ezek az intézmények közpénzekkel gazdálkodnak, azzal elszámolnak, arról pénzügyi beszámolót készítenek, és azt kell megnézni ezeknek a felügyelőknek, hogy mielőtt ezekből a pénzekből kötelezettségvállalás keletkezik, kifizetések történnek, azok törvényesek-e, szabályosak-e, értelmesek-e.

Tehát azt a jogosítványt kellene adni ezeknek a felügyelőknek, főfelügyelőknek, hogy ellenjegyzési lehetőségük legyen a kötelezettségvállalások megtétele előtt, és ellenjegyzésükhöz, engedélyükhöz legyen kötve a kifizetés. Ez nagyon fontos jogosítvány azzal szemben, amit a kormány ajánl, hogy tudniillik a leendő felügyelő véleményezi a gazdálkodással kapcsolatos szabályzatokat. Kérem, véleményezni ebben az országban szerencsére mindenkinek lehet, úgymond - némi túlzással - véleményalkotási szabadság van. Kifogással élhet, véleményezi és javaslatot tehet, ezek nagyon gyenge jogosítványok, ezeket szinte mindenki megteheti, akár köztisztviselői jogköréből fakadóan is. Ezekkel szemben sokkal határozottabb, sokkal világosabb és sokkal hatékonyabb jogosítványra lenne szükség.

Tehát a kötelezettségvállalások és a kifizetések engedélyezési jogosítványára lenne szükségük ezeknek a felügyelőknek. Akkor joggal remélhetnénk, hogy preventív ellenőrzés történik, nemcsak a törvényesség és a szabályszerűség szempontjából, tehát hogy hibákat ne kövessenek el - ne adj' isten, szándékos hibákat vagy korrupciós cselekedeteket -, mielőtt egy gazdasági eseményre sor kerül, hanem ezen kívül együttműködési kényszerhelyzetbe hozzuk azokat a vezetőket, gazdasági vezetőket, akikre a közpénzek kezelését bízza a törvény vagy más jogforrás.

Azt javasoljuk tehát, hogy ezt az igen gyenge jogosítványt erősítse fel a kormány, és töltse meg érdemi tartalommal, mert egyébként a kormányzati belső ellenőrzés, ami igen alacsony színvonalon van - nem akarom minősíteni, bár tudnék hozzá mondani hasonlatokat, mondjuk, a futball-vb és a magyar futball hasonlatát épp időszerű lenne talán megemlíteni -, ezt az igen alacsony színvonalat ezáltal lehetne javítani. Ez nem oldja meg a magyar pénzügyi ellenőrzés összes problémáját, de egy fontos területen előrelépésre adna lehetőséget.

Ezért kérem, hogy fogadja el ezt a módosító indítványt a tisztelt Országgyűlés. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu