ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Talán tényleg le kellene zárni ezt a részt. Ha a képviselőtársam visszaemlékszik 2008. október 9-re - ugye, vissza tetszik emlékezni? -, amikor itt a parlamentben Varga Mihály elmondta, hogy milyen állapotba került az ország, akkor önök a nyilvánosság előtt vádolták Varga Mihályt, hogy miért riogat. (Dr. Józsa István: Spekulációs támadás!) Három napra rá önök bejelentették, hogy az IMF-fel kell tárgyalni, mert csőd szélén áll az ország. Akkor így volt, ugye? Vissza tetszik rá emlékezni? Ugye, visszaemlékszik rá? És akkor hoztak egy csomó intézkedést, amit sürgősséggel kellett tárgyalni a parlamentnek annak érdekében, hogy a megfelelő IMF-hiteleket tulajdonképpen az ország kellőképpen fel tudja venni.

Tehát én azt hiszem, be kellene fejezni ezt a részét ennek a dolognak, és valóban arra kellene koncentrálni, hogy ez a 22 pont a társadalom egészére, a vállalkozások egészére és egyéb más területen mit fog jelenteni, milyen hatékonysággal fogja adott esetben a gazdaságot megmozdítani, meglendíteni, és ezért is van szükség elsődlegesen ennek a 29 pontnak a jelenlegi tárgyalási folyamatára. És majd később, a 2011-es költségvetés, adókérdések során lehet a többi átfogó dolgot úgy rendezni, hogy annak majd 2011-től költségvetéssel, adórendeletekkel legyen meg a megfelelő hatása a következő időszakra.

De most, jelen pillanatban ezekkel is lehet már mozdítani a gazdaságot, és tulajdonképpen lehet egyfajta társadalmi békét is teremteni, mert ez után tárgyaljuk a közbeszerzési törvényt, és abban is van számos olyan kérdéskör, amely adott esetben a korrupciót és egyéb más dolgot próbál rövid távon megoldani, és esélyt és lehetőséget adni a hazai kis- és középvállalkozásoknak és a társadalom összegészének. Azt hiszem, ezt a részt már itt be kellene fejezni, mert ennek így nincs semmi értelme.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu