GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselő úrnak szeretnék válaszolni.

Képviselő úr, a 2008. évi közbeszerzési törvénymódosításkor, más tételek mellett számomra is a legnagyobb nóvum az volt, hogy a törvény megpróbálja kikényszeríteni a részekre bontást. A részekre bontás lehetővé teszi, hogy kis- és középvállalkozások önállóan induljanak, tehát ne lehessen őket egy lánc végére besorolni. Amikor egyedül indul, ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel még a profitkilátásai is jobbak lesznek, mert a haszon is nála marad. Ugyanakkor a körbetartozás ellen is ezt egy viszonylag hatásos lépésnek ítéltük meg.

Ugyanakkor itt került be a rendszerbe a minimumár kérdése, ami azóta sem tisztázódott, holott főleg az építési beruházásoknál, azt gondolom, hogy ez az, ami még nagyon fáj, mert a ma hatályos törvényben a másik lába, hogy az ajánlatkérőnek kell fedezettel rendelkezni akkor, amikor már kiírta - kivéve EU-s pályázatoknál -, megteremtette azt a lehetőséget, hogy azt mondja, hogy igen, kiírom, de csak akkor, ha majd a forrás rendelkezésre áll. Magyarul, forrás nélkül nem lehet elkezdeni, tehát ez már kvázi nem lehet indok a körbetartozásra.

Tehát én ezért kardoskodom amellett, hogy minden módosítás, ami addig születik, míg az új törvényt meg nem alkotjuk majd itt a Ház falai között, hogy lehetőség szerint abba az irányba menjünk, indulhasson egyedül, és ugyanakkor a nagyok ne tudjanak packázni a kicsikkel.

Érdekes módon akkor a társadalmi egyeztetés szakaszában ezt a vállalkozók, a kamara képviselői is elfogadták, hogy aki indul egyedül, az ne lehessen egy másik cég alvállalkozója ugyanarra az ajánlatra vonatkozóan.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu