SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Az elején szerettem volna hozzászólni ehhez a témához, a végkielégítésekre kivetett adó témájához, de akkor nem állt módomban.
A 131. ajánlási pontban megfogalmazott javaslatunk ehhez kapcsolódik. Ugyanis itt arról van szó, hogy értjük és méltányoljuk azt a célját a kormánynak, hogy ne lehessen, fogalmazzunk úgy, jó erkölcsbe ütköző, irreálisan magas végkielégítéseket kifizetni, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ennek a megállítására vagy ennek a gyakorlatnak a felszámolására nem az adórendszer a megfelelő eszköz, ez egyszerűen jogállami normákba ütközik, hogy egy 98 százalékos adóval próbáljuk meg kiküszöbölni az ilyen irreálisan magas végkielégítéseket.
Erre javasoltuk mi Schiffer András frakcióvezetővel közösen, hogy a munka törvénykönyvét módosítsuk úgy, hogy azokra a szerződésekre, amelyek adott esetben jó erkölcsbe ütköző kitételeket tartalmaznak - vonatkozzon ez adott esetben akár a végkielégítés mértékére -, ki lehessen mondani azt, hogy semmis, és bírósági úton lehessen azt elérni - erre is beadtunk egy módosítást az alkotmányhoz -, hogy akár visszamenőleges hatállyal is jogi, bírósági úton lehessen kimondani azt, hogy ilyen irreálisan magas, tényleg mindenféle jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekkel ne lehessen egyszerűen kitalicskázni adófizetői pénzeket az állami cégekből.
Erre született ez a módosító javaslat. Én ezt egy elég fontos módosító javaslatnak tartom. Ha bizottságokon nem is fog átmenni, azt gondolom, hogy ezt ki fogjuk kérni frakciókvótára, és a Ház elé bocsátjuk majd szavazásra. Kérem, hogy fontolja meg a kormány. Ugyanazt a célt szolgálja, mint amit önök elképzelnek, ugyanakkor egy jogállamisággal összeegyeztethető eszközzel.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés