SCHEIRING GÁBOR (LMP): Igazából nem tudom, hogy van-e valaki, aki felelni tud a kérdésre. Itt látom, hogy a költségvetési bizottság házszabályellenesnek minősítette a 185. ajánlási számon szereplő módosító javaslatot. Ezt így nem igazán tudom értelmezni. Az első módosító javaslatnál, amely az 1-13. bekezdések vagy fejezetek elhagyását javasolja, bevallom, erre számítottam, hogy ez házszabályellenesnek fog minősülni. Hogy ez mitől volt házszabályellenes, azt nem igazán értem, ugyanis itt pusztán csak arról van szó, hogy ne lehessen arra lehetősége a kormánynak, hogy közalapítványok kuratóriumába, kezelő szervébe delegált tagokat indokolás nélkül visszahívjon.

Ez az indokolás nélküli visszahívás vagy indokolás nélküli felmondás lehetősége egyszerűen szerintem nem fér össze azzal a fajta vízióval, demokratikus jogállami vízióval, amit szerintem a kormány is magáénak vall. Úgyhogy én erre a kérdésre szerettem volna választ kapni itt valakitől, hogy a kormány vagy az előterjesztő ezt miért tartja indokoltnak, hogy indokolás nélkül lehessen visszahívni, illetve hogy ez miért minősült házszabályellenesnek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu